Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 4. szám - Bars László: A rajz a Tanterv- és Utasításokban
100 Bars László: A rajz a Tanterv- és Utasításokban. ziumi tanuló, akit hajlamai feléje vonzanak, a szabadkézi rajzot hat éven át tartó, meg nem szakított tanfolyamon tanulhassa.“ Ez utóbbi nagyon helyes szempontot az 1926. évi Utasítás is megerősítette, ellentétben az 1938. évi Utasítással, mely a felső osztályokban megszüntette a rajzot, mint rendes tantárgyat. A művészettörténet anyagát egyrészt a görög nyelv és irodalom helyett megszabott irodalmi tanulmányok keretében, másrészt a rajzórákon belül írta elő. Ebből láthatjuk, hogy a múlt rajzoktatásában az értelmi képzés mellett nem nélkülözték az esztétikai törekvéseket sem. A reáliskola képviselte az 1899. évi Tanterv rajz óraszámainak legmagasabb fokát (I., II. o.-ban heti 4 óra). A rajztanításnak itt is a rajzoló geometria volt a megindítója, mely a III—VIII. o.-ig heti 2 órás szabadkézi rajzzal párosult. 2. Nagy változást hozott a rajztanításban az 1926. évi Tanterv. A rajzoló geometriát különválasztotta a szabadkézi rajztól. Ennek következtében már az I. o.-ban kezdték meg a tanulók a rajzolás szabad ábrázolási módját. Csökkentette az óraszámot, de megőrizte több iskolatípusnál (a reálgimn. és reáliskolánál) mind a nyolc osztályon keresztül azt az elvet, amit részben az 1899. évi Tantervből vett át: a rajz folytonosságát. Bár a gimnáziumnál és a három különböző típusú leányiskolánál ettől már eltekintett. A hiányt ez utóbbinál művészettörténeti órákkal pótolta. 3. Az 1938. évi Tantervben találjuk meg a rajz óraszámainak mélypontját és fotytonosságának megszakítását. Ezen túllépve már csak a középiskolai rajztanítás megsemmisülése kö vetkőzhetik. A IV. o. után a rajzoktatás csaknem megszűntnek tekinthető, bár az Utasítás gondoskodik ezután is nem kötelező rendkívüli rajzról. Ennek értéke azonban kétségessé válik, ha az alább közölt adatokat figyelembe vesszük. A debreceni tankerület 22 középiskolájának összesen 7392 tanulója van. Ezek közül az V. o.-ig 737-en jutottak fel, akiknek csak jelentéktelen része — 97 tanuló — jelentkezett rendkívüli rajzra. Ebben a tankerületben tehát az V. o. tanulóinak csupán 13‘2%-a részesül mélyebb rajz- és művészeti nevelésben. Ezek az adatok nem nyújtanak nagy reményeket a jövőre nézve. Lehet, hogy más kerületben kedvezőbb a helyzet, de ettől erősen elütőbb semmiesetre sem lehet. A jelentkezők csekély számán nem csodálkozhatunk, mert a tanulók túlterhelés miatt „húzódoznak mindenféle renden- kívüli többletmunkától“, mint ahogyan azt nekem egyik tekintélyes intézet igazgatója írta. Mindenesetre gondolkozni lehet, sőt kell is a rajz tanításának ilyen minimális óraszámokra való csökkentéséről és ennek a jövőre előre látható kihatásairól. Különösen ma indokolt ez, amikor az állam és a társadalom mindent elkövet a magyar képzőművészet nehéz helyzetének javításáért. Ezt a kérdést pedig az iskolák művészi nevelésétől elválasztani nem lehet.
