Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 6. szám - Hazai irodalom
H azai irodalom. 283 tanfolyamok. Az iskolákkal kapcsolatos tanfolyamokról egyenesen külön is meg kellett volna emlékezni. Következetlen az évkönyv a névírásban ; a férjes asszonyok nevét háromféleképpen. hol így, hol úgy írja. A vitéz jelzőt hol rövidíti, hol nem, hol kis betűvel írja, hol naggyal. A külön névvel is ellátott iskolák nevét hol kötőjellel írja, hol nem (Szent Lujza-Intézet, de Dóczi Leánynevelő és Ranolder intézet stb.). A leánynevelő intézel megnevezését is egyszer kötőjellel, másszor anélkül. A kötőjel használata általában gyenge oldala az évkönyvnek, mert néha még a Szent Imrét is kötőjellel írja. Az ilyen nem fér össze a pedánsnak tudott tanári munkával. Kifogásaink sorát az évkönyv árával fejezzük be : a közel hat pengős árért még akkor is drága, ha nyomdatechnikai szempontból kifogástalan is a kiállítása. Hajdúböszörmény. H. Fekete Péter. Adélé Kenyeres : Comment íme petite lloiuiroise de sept ans apprend le franeais. Génévé. Archives de Psychologie. T. XXVI. No. 104. Avril 1938. 321—366. A XX. század a gyermek százada. Talán senki sem értette meg jobban az idők szavát, mint dr. Kenyeres Elemér, a korán elhúnyt, kiváló psychologus-pedagógus. Tizenhárom éven át figyelte Éva gyermekének testi és szellemi fejlődését. Mintegy 9 ezer lapra terjed naplója, melynek egyik részletét dolgozta fel a sokatígérő tudós felesége Kenyeresné, Főzmayer Etelka, a budapesti Mária Terézia-leánygimnázium tanára. A munka érdekesen világítja meg, hogyan tanult meg Éva franciául 6 éves és 9 hónapos korában, mint egyik genfi iskola növendéke, ahol körülbelül ugyanazokat az ismereteket tanulta, amelyekkel az előző évben Budapesten az I. elemi osztályban foglalkozott. A munka tulajdonképpen három részre oszlik. Az elsőben szó esik az utazási előkészületekről, valamint Évának a francia iskolában töltött első napjairól. A másodikból megtudjuk, hogyan szerezte meg Éva első nyelvismereteit a karácsonyig terjedő időben. A harmadikban olvashatjuk az esztendő első felében megszerzett nyelvikészség teljes kifejlődését, a szókincs bővülése, a franciás kifejezések megszerzése és a nyelvtani ismeretek tudatossá válása által. Befejezőül nehány érdekes adat azt világítja meg, hogyan viselkedik Éva a hazatérés után, különösen anyanyelvével és a francia nyelvvel szemben, továbbá, hogyan válik benne tudatossá a haza fogalma, végül hogyan ébred fel lelkében a hazaszeretet magasztos érzelme. Éva szeptember 25-én érkezik Genfbe szüleivel, kiknek egyetlen gyermeke. Jól tud írni, olvasni, néhány szót németül, franciául semmit sem. Az útikészülődés közben nem is a nyelvtanulás érdekli. Szülei hiába szeretnének nehány francia szót megtanítani neki, nem áll kötélnek. Örül az utazásnak, a Mont-Blanc-nak, az Alpok szép virágainak. Az első genfi napokban sem érzi még a francia beszéd szükségét. Pár nap múlva örömmel készülődik látogatóba. Az ismerős család két kis gyermeke azonban franciául beszél, a játék tehát sehogysem megy. És, íme, Éva kéri szüleit, hogy beszéljenek vele franciául. A szociális ösztön és a játszás szükségességének érzete kelti fel a gyermekben az érdeklődést a francia nyelv tanulása iránt. Az első iskolai napon, éppen sétára indulnak a kicsinyek. Éva szívesen áll sorba, de mihelyt beszélgetésről van szó, visszahúzódik társaitól, és csak akkor vesz ismét részt a közös játékban, ha ez beszéd nélkül történhetik. Másnap csak ígéretekkel, fenyegetésekkel lehet iskolába küldeni, s tanítónője alig tudja megvigasztalni a zokogó gyermeket. A második ösztönzést tanítónője dicsérő szavaiból meríti Éva. Az első hét végén kiskönyvébe kerül ez a megjegyzés : „Kedves gyermek, jó tanuló válik belőle, ha tudni fogja nyelvünket.“ Ettől a naptól kezdve Éva érdeklődni kezd az iskolában. Egyforma részt kér a közös munkából, játékból.
