Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 12. szám - Vitéz Bessenyei Lajos dr.: A latin tanításáról
432 Vitéz Bessenyei Lajos dr.': A latin tanításáról. időt és gondot fordítunk az egyikre, mint a másikra, addig a III. oszt.-ban már az olvasmány tárgyalása előtérbe nyomul, több figyelmet és munkát szentelünk rá és kevesebbet a mondattani tények megtanítására. A világért sem jelenti ez azt, hogy a syntaxist tehát elhanyagoljuk és nem tartjuk éppen olyan fontosnak, mint az alaktant. De a megelőző két év nyelvtani tanítása képessé teszi a tanulót arra, hogy a mondattani jelenségek megfigyelése gyorsabban tudatosuljon az értelmében, ne kelljen mindig az induktív eljárást aprólékosan végigvezetni, sőt olykor-olykor, alkalomszerűen némi deductiót is vegyíthetünk már tanításunkba. Ez természetesen megrövidíti a nyelvtani célra szükséges tanítási időt, s a megmaradt felesleget az olvasás idejének gyarapítására fordíthatjuk, ami szükségszerűleg az olvasmányi cél nagyobb mértékű feldolgozását, jelentőségének gondosabb és behatóbb ápolását eredményezi. Ez az eltolódás az olvasmány javára a további osztályokban mindinkább fokozódik, annyira, hogy a legfelső osztályokban már szinte kizárólagos célkitűzésül szolgál az olvasmány tárgyalása, a nyelvtannál pedig megelégszünk annyival, amennyit a tanterv a VI., VII., VIII. osztályok számára így határoz meg : ,,A nyelvi ismeretek ébrentartása.“ Itt mindössze azt kívánom kiemelni, hogy a felső osztályokban a nyelvtani ismeretek ébrentartását, szilárd és biztos megőrizését igen erősen előmozdítja némi összehasonlítás a gimnáziális nyelvekben. Pl. hogy szerkesztik e nyelvek a célhatározó mellékmondatokat, mi a megegyezés és különbség az igenevek használatában, miképpen viszonylanak egymáshoz az egyes esetek syntaktikai felhasználásai stb.4 Nem kell ezeknek az egybevetéseknek részletekbe merülő és vesző philológiai fejtegetéseknek lenni, csak rövid párhuzamokat vonunk, reflektorszerűen rávilágítunk egyes jelenségekre, és máris igen nagy érdeklődést ébresztünk fel tanítványainkban, e mellett latin nyelvtani ismereteik biztosságát is rendkívül előmozdítjuk. Az olvasmány tárgyalásánál többféle módszert használnak és használhatunk. Mostanában jelent meg éppen egy cikk,5 amely ezzel a kérdéssel elég részletesen foglalkozik. Ebben háromféle eljárást ismertet a szerző : a konstruáló, a mondatanalízisen alapuló és a szinthetikus módszert. A legrégibb és leggyakoribb ezek közül, egyszersmind a legjobbnak nevezhető is az első, a konstruáló eljárás. Mi, régi diákok, ezen nőttünk fel és körülbelől ez dívik ma is leginkább. A cikk röviden így írja azt le (41. lapon) : „Az ismeretlen szavak elintézése után a tanuló elolvassa a mondatot s megkeresi a főmondat — rendesen indicativusban álló — verbum finitumát, ehhez hozzákeresi a megfelelő alanyt. Az így megkapott főgondolathoz megkeresi a bővítményeket, majd a mellékmondatokat is. Ha a tanuló megakad, 4 O. K. T. E. Közlöny, LXXIII. évf. 1939. 2. sz. Dr. Hóri Ferenc: „A latin olvasmány pedagógiai jelentősége.“ 5 Prot. Tanügyi Szemle 1932. évf. Nánay Béla: „A latintanítás a leánygimnáziumban“, 29—37. 1. Erre vonatkozólag a 36—37. lapokon ad értékes tanácsokat.
