Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 12. szám - Vitéz Bessenyei Lajos dr.: A latin tanításáról
Vitéz Bessenyei Lajos elv.: A latin tanításáról. 481 tásai (v. ö. 166—168. lapokkal), melyekből idézem a következő pár sort: „A nyelvi ismereteknek mindig az olvasmányból kell származniok : mindig előbb vannak az olvasmány nyelvi tényei, csak azután következhet az elvonás... Grammatikai rendezéssel csak akkor lépünk közbe, amikor már bizonyos számú eset során a törvényszerűség megérzése előrehaladt, mikor a tudatosítás és a rendezés szinte magától kínálkozik. Tehát nem nyelvtanból kezdjük megismerni a nyelvet, hanem az olvasmány alapján szerzett nyelvismeretből dolgozzuk ki a nyelvtant közös iskolai munkával.“ Ezek mind nagyon bölcs és igaz methodikai megjegyzések, amiket nyugodt lélekkel követhet, de kell is követnie minden latin tanárnak, ha munkájával jó eredményt akar elérni. Itt és így érkezünk el aztán ahhoz az eljáráshoz, amit előzőleg már fejtegettem, hogy t. i. ennek az egész feldolgozásnak, az olvasmányra felépített nyelvtan tanításának a nyelvbeli készség kifejlesztését kell szolgálnia, és e végből a latin beszélgetést, eleinte igen kezdetleges alakban, később fokozódó mértékben, bele kell vinnünk latin tanításunk munkájába. Ma is vallom mindazt, amit e tekintetben több mint 25 évvel ezelőtt megírtam és az Országos Református Tanáregyesület zilahi közgyűlésén előadtam.3 „Ezért én teljes meggyőződéssel, az elérhető sikerben vetett biztos reménységgel ajánlom, hogy latin tanításunkba mérsékelten, úgy félig-meddig vigyük be a direkt módszert. Az alkalmazás foka legyen az „aurea mediocritas“ a mai állapot, mely ezt a methodust teljesen kiküszöbölte, és azon mérték között, melyet ez az eljárás az élőnyelvek oktatásában követ. Már a legalsó fokon, az I. és II. oszt.-ban használhatjuk tanítás közben a latin beszédet. A Dent-féle könyvet ebből a szempontból is sokra becsülöm, mert úgy vannak benne a latin olvasmányok és a magyar mondatok is megszerkesztve, hogy a tanár, akarva-nemakarva, ráfordul a latin kérdezősködésre. A kis diák is elég könnyen belezökken céltudatos vezetés mellett már az első hónapok alatt ezekbe a primitív felelgetésekbe, úgyhogy később az alaktani ismeretek bővülésével lépést tartva élvezetesen változtathatjuk a megszerzett szókincset és applikálhatjuk a gyermekek köztudatában élő jelenségekre. És lehetetlen észre nem vennie azt az örömöt, azt az érdeklődést, mely a gyermekeket efféle colloquiumoknál eltölti.“ Teljes egészében idéztem akkor tartott előadásomból ezt a részletet, mert egyfelől az azóta letelt hosszú idő alatt szerzett egyéni tapasztalataim még jobban megszilárdították ezen felfogásomat, amit gyakorlatban különben állandóan alkalmaztam is, másfelől nem tudnám ma sem ezeket világosabban és érthetőbben kifejteni. Ez tehát az a legfőbb methodus, amelynek egész I. és II. oszt.-beli latin tanításunkat vezetni és irányítani kell. Míg az I. és II. oszt. latin tanításában az olvasmány tárgyalása és a nyelvtani ismeretek begyakorlása egyensúlyt alkot, ugyanannyi 3 ORTE évkönyve 1912—13.: „Mi módon lehetne latin tanításunk színvonalát emelni. 128—1 18. 1.
