Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 12. szám - Vitéz Bessenyei Lajos dr.: A latin tanításáról
Vitéz Bessenyei Lajos dr.: A latin tanításáról. 429 mostani célunktól, tehát azt mellőzzük ; ellenben, ha elfogadjuk a kitűzött célt, akkor tudnunk kell világosan és határozottan, hogy egész latin tanításunk eredménye ezen a ponton fordul meg, és éppen azért itt kell minden tőlünk telhetőt elkövetni a siker érdekében. Nem tudom elég nyomatékosan hangsúlyozni, hogy ezen cél megvalósítása lényegileg bizonyos minimális beszélési készséget kíván meg, tehát ezt mindenképpen ki kell fejlesztenünk tanítványainkban. Idézem itt a Részletes Utasítások (kiadta a VKM 1939. V. 25-én) I. kötet 168. lapjáról a következőket: „tévedés volna azonban azt hinni, hogy szavaknak, nyelvi formáknak és szerkezeteknek önmagukban való, mondatbeli kapcsolatukból kiragadott felismerése és gyakorlása eléggé biztosítja a nyelvi ismeretek elevenségét. Ennek az idegen nyelven való kifejezés a biztos próbaköve. Ezért, noha jelenlegi latin tanításunknak nem az a célja, hogy a tanulók tudjanak latinul beszélni és írni, mégis folyton módot kell találni arra, hogy a tanulók alkalmazni is tudják nyelvi ismereteiket“. A Részletes Utasítások tehát, ha nem is olyan mértékben talán, de szintén megkívánják ezt a nyelvkészséget. Ez az a szemszög, amibe belehelyezkedve tűzöm ki egész latin tanításunk bejárandó útvonalát. Ez alapon fogom további methodikai megjegyzéseimet is megtenni. A nyelvtan tanításánál, különösképpen vonatkozik ez az alaktanra, vagyis az I. és II. osztály nyelvtani anyagára, kizárólag indukcióból kell kiindulnunk mindig és jutni el az egyes nyelvi jelenségek szabályainak a megállapításához. Persze, e végből jól szerkesztett olvasókönyvek szükségesek, amelyek elégséges mértékben szolgáltatnak példákat, adatokat a rávezető megfigyelésre és általánosításra. Nem elégedhetünk meg egy-két szóval, mely a tárgyalni kívánt jelenséget mutatja, hanem legalább is annyi adatunk legyen, amennyiből már lehetséges és jogosult az indukció. Hä az olvasókönyv e tekintetben szegényes, akkor alkalmazhatunk megfelelő közmondásokat is. A lényeg mindenesetre az, hogy indukciónk ne csak hiányos formája, torzképe legyen a szükséges következtetési eljárásnak, hanem annak komoly és ldelégítő alkalmazása. Miközben azonban a latin alaktan alapjait építgetjük, nem szabad megfeledkeznünk egy pillanatig sem arról az igen fontos tényről, hogy a latin indogermán nyelv, amelynek idiómája sokban merőben más, mint a magyar, éppen azért ezeket az alapvető különbségeket megértetni, mégpedig százszázalékig appercipiáltatni, aztán kiépíteni és begyakorolni olyan feladata az első két év munkájának, ami nélkül a további esztendők minden fáradsága és küzdelme is teljesen hiábavalóvá lesz. Nagyon sok tanár rontja le már eleve későbbi munkájának eredményét azzal, hogy ezekre az indogermanizmusokra, ezek kellő megértetésére és begyakorlására nem fordít kezdetben elegendő gondot. A névszók neme, a melléknévnek a főnevével való nembeli, számbeli és esetbeli megegyezése, a melléknévi jelző szórendje, a többséget jelentő számnévvel kapcsolatos főnévnek a többes száma, a névelő hiánya, az alanyi és tárgyas igeragozás különbségének nem
