Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 12. szám - Dr. Bánkúti Dezső: Elnöki megnyitó

426 Dr. Bánkúti Dezső: Elnöki megnyitó. Mikler Károly, Mikola Sándor, Rell Lajos, Szigethy Lajos, Szollár (Gyóni) Ferenc és Varga Mihály nevét. Utóbbi 90 év terhével él még elszakítva a vissza nem tért Besztercebányán ; többiek majd mind jelen vannak, s többen, mint Rell, mostani alelnökünk, Szigethy szakosztályelnökünk, még munkánkban is résztvesznek. Sajnos, nincsenek már tagjaink között az élők közül Adorján Ferenc, Gerhardt Béla és Oppel Jenő. De más is jut eszembe, mikor az egy év előtt visszacsatolt Fel­vidékre gondolok. Trianon elvitte legrégibb ősi intézeteinket: Besz­tercebánya, Eperjes, Felsőlövő, Igló, Késmárk, Pozsony, Selmec­bánya még most is idegen földön vannak ; visszajött azonban Rima­szombat az egyetlen közös protestáns gimnáziummal és Rozsnyó középiskolája. Szeretnők, ha ezeknek az intézeteknek tanárai bele­kapcsolódnának egyesületünk munkájába ; indítványozom, hogy a közgyűlés megfelelő módon keresse meg ott levő kartársainkat, s szólítsa fel őket csatlakozásra. Az egyesület életében éltető szerepet mindig annak vezetői vittek. Az első elnök Meskó László államtitkár volt. Ő 1912-ben helyét Mágócsy-Dietz Sándornak adta át, ki 1918-ig vezette az egyesületet. Egyhangú lelkesedés emelte őt az elnöki székbe, mint ahogy mindig egyhangú választással jutottak tisztségükhöz az elnökök, s díszelnöki tiszttel ruházta őt fel a hálás egyesület. Szeretettel köszöntjük őt a mai napon. Már Mágócsy idejében felmerül egy közös protestáns folyóirat terve, ez azonban csak 17 év múlva valósul meg Szelényi Ödön agilitása folytán. Mágócsy utódja Gömöry János volt, s akkor már budapesti alelnök Szigethy Lajos. Mikor a háború után nehéz­kes lett az Eperjessel való érintkezés, 1920-ban Szigethy Lajos lett az egyesület lelke. 12 évi elnökségéhez fűződik szellemi téren a Protestáns Tanügyi Szemle alapítása, anyagiakban a tanárok neveltetési segélye, továbbá az aszódi gimnázium internátusának alapítása, ez egyesületünk 10,000 P-s kölcsönével vált lehetségessé. Végre az ő lemondása után 1932-ben Domanovszky Sándor egyetemi tanár lett elnökünk. Az ő elnökségének hat éve a nyugodt fejlődés kora volt, s talán legnagyobb jelentősége annak volt, hogy egyesü­letünk átvette a vallástanároktól az Ifjú Évek című egyetlen evan­gélikus ifjúsági lapot, s ezt terheitől megszabadítva, a biztos meg­állás és haladás útjára terelte. Sajnos, virágzó egyesületünk ki­tűnő vezetője a ma felolvasandó levélben lemondását jelentette be, s tekintettel érveire és határozott kérésére, a választmány nem tehet egyebet, minthogy a lemondás elfogadását ajánlja. De mást is javasol. Isten csodálatos kegyelme folytán egyszerre három életben lévő volt elnököt tisztelhetünk, nem is számítva díszelnökünket. Gömöry János, Szigethy Lajos és Domanovszky Sándor életben vannak, s szeretettel kísérik figyelemmel az egyesület működését. Javasoljuk a választmány nevében, hogy egyesületünk becsülje meg önmagát azzal, hogy mindhárom volt elnökét tiszteletbeli elnökké válassza

Next

/
Thumbnails
Contents