Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 11. szám - Nagy Miklós: Javaslatok az egyházkerületi közgyűlés előtt

402 iVf/gfy Miklós: Javaslatok az egijházkerületi közgyűlés előtt.

cikksorozat abból a gondolatból indult ki, hogy az állami és a római katolikus iskolázás kemény megszervezettsége mellett rövidesen le fognak maradni a mi iskoláink, hacsak mi is nem gondoskodunk a református nevelés, a református iskolák egységes, tervszerű, céltudatos és szigorú szervezettségének kiépítéséről. A mai szélsőséges partikulárizmus teljesen szétforgácsolja erőinket, az idő sodra pedig meg fogja semmisíteni az elaprózódó erőket. A cikksorozat még a gyakorlati megvalósítás lehetőségeire is igyekszik rámutatni.

Igazgató nem igényelheti és nem is igényli a saját gondolatai számára azt, hogy a megvalósításnál mértékadók legyenek. Éppen elég komolynak és fontosnak tartja azonban azt a kérdést, amelyre ezek az igénytelen gondolatok vonatkoznak, hogy illetékes tényezők is foglalkozzanak vele. Ezért kéri tanártestületet, hogy álljon mellé és az egyházkerületi közgyűlésen keresztül próbálja egyházunk vezetőségének elvi döntését kieszközölni abban a vonatkozásban, hogy vájjon helyesnek tartják-e a református nevelés ügyének mai állapotát, vagy pedig szükségesnek tartanak ezen a téren korszerű fejlődést és változtatásokat.

Tanártestület szívesen áll igazgató mellé ebben a kérdésben, saz igazgatótanácson keresztül azt a felterjesztést intézi egyházkerületi közgyűléshez, hogy tegyen lépéseket a református tanügyi igazgatás megszervezése és ezáltal a református nevelés és iskolázás egységes irányítása, szakszerű vezetése biztosítására. Tanártestület a magyar élet és a magyar jövendő szempontjából sorsdöntő jelentőségűnek hiszi a tiszántúli református egyházkerület állásfoglalását és cselekedeteit, s ezért az egyházkerületi jellegű szabályozást is helyesnek tartaná, ha az országos rendezés előtt ma még' emberi és időleges akadályok állanak.

Ez a javaslat természetesen ugyanabból a gondolatkörből fakadt, amiből az 1936 őszén megjelent cikksorozat. Szülte az aggodalom református iskoláink jövendő sorsa felett. És szülte az a meggyőződés, hogy a különböző földrajzi fekvésű református iskolák sorsa sem választható el hosszú ideig egymástól. Hiába hisszük azt, hogy pl. a gazdag hódmezővásárhelyi egyház és iskola állani fog akkor is, amikor a szegény sárospataki egyház és iskola már összeroskadt, hosszú ideig nem fogja túlélni egyik rész sem a másik romlását, s a református egyház és intézményei együtt és közösen fognak élni vagy halni. Már ez a meggyőződés is arra kényszerít bennünket, hogy az egységes irányítás és vezetés elvét valósítsuk meg minél előbb a gyakorlatban. Mert hiszen szép gondolat az, hogy a református iskola élő húsa és vére az anyaegyházközségnek, de ezt a szép gondolatot nem halványítaná meg egy árnyalattal sem az, ha nevelésügyünk intézésénél egymás kezét is megfoghatnók, és az összefogásban rejlő hatalmas erőt boldogulásunk érdekében kihasználhatnék.

1936 óta a helyzet nem változott református iskoláink szempontjából. Illetve, ha változott, ez a változás nem jelentett javulást. Az akkor említett hiányosságokat azóta sem igyekeztünk eltüntetni.