Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 9. szám - Belföldi lapszemle
372 Belföldi lapszemle előadását „A régi és az új pedagógus közti különbségről“, azután „A történelem-tanítás szerepéről a nemzeti nevelésben“ voltak lebilincselő előadásának tárgyai. A mai pedagógus —úgymond — hivatást és nem hivatalt tölt be. A mai pedagógust a szaktudás mellett általános műveltség, szilárd erkölcsi világnézet, tökéletes pedagógiai tudás és a nemzetnevelői hivatás tudata jellemzik. A történelmi oktatásnak a nemzeti oktatás központjában kell állania. Azonban ez oktatás nem a történelmi adatok meddő bemagoltatását jelenti, hanem a múlt lelkének a jelen lélekbe való vetítését, hogy így építhessük a jövőt. Nemzetünk nagyjai is mindig összhangba tudták hozni hagyományaink tiszteletét a haladás eszméivel. Ez volt nagy alkotásaik sikerének titka. Mind Hóman Bálint miniszternek, mind Balassa Brúnó főigazgatónak díszes albumok átnyujtásával fejezte ki mély háláját a tanfolyam hallgatósága. E vázlatszerű ismertetésből is láthatja mindenki e nagyszerű tanfolyam sokoldalúságát és a mai magyar élet minden vonatkozásában való teljességét. Érezte is a tanfolyam minden egyes hallgatója, hogy felbecsülhetetlen értékű tudásban gyarapodik, mert fenti előadások gondos összeállításán kívül a mai magyar élet hibáinak feltárása mellett az illusztris előadók a jövő számára megjelölték a helyes utat is. így valóban lehet építő munkát végezni, és a tanfolyam megszervezésére fordított nagy fáradság meg fogja hozni a maga gyümölcsét. Bonyhád. vitéz Zerinváry János. BELFÖLDI LAPSZEMLE Országos Középiskolai Tanárcgyesttleti Közlöny. (Áprilisi 8. sz.) Bognár Cecil: A diákok osztályoznak. Megállapítja, mily nehéz munkája a tanárnak az osztályozás. Az iskolapadban ülő diák is osztályoz, de ez nem annyira megszívlelendő, mint a volt növendékek megnyilvánulásai. A szóban kifejezett véleménynél fontosabb az, melyet írásban mondanak. Ezek u. i. igazán olyannak mutatják a tanárt, mint amilyennek az író látja őt. Az irodalom megnyilatkozásairól már 1937-ben írt a szerző a Magyar Pedagógiában. Most a divatos önéletrajzregényekről ír, melyekben a szerző néha túlzott őszinteséggel vetkőzik le olvasói előtt. Vádolja a tanárt, hogy nem érti meg tanítványait, nem tud velük érezni. Általában más kellemetlenségeket, melyeket az életben elszenved az ember (vasút, posta, orvos stb.) nem őriz olyan soká szívében, s nem általánosít úgy, mint az iskolában egy-egy tanárral történtet az egész tanári karra. A tanárság tragikus helyzete : tananyag, felsőbb hatóság, lelkiismeret kényszere alatt cselekszik, ő maga is ember, kinek idegei vannak, mégsem méltányolja ezt a közvélemény. Hogy lehetne ezen segíteni? Ne kívánják, hogy a tanár többet kívánjon a tanulótól, mint méltányos (tananyagleszállítás), engedjenek neki kissé szabadabb kezet a gyerekes megnyilvánulások elbírálásában. De nevelni kell a közvéleményt is, hogy értse meg jobban a tanári munkát, s ne a tanárt okolja mindenért, ami az iskolában nem kellemes. Nem elnézést kíván a tanárság, hanem csak azt, lássák benne is az embert, ki keserves munkával szerzi nehéz kis kenyerét. — Heppner Antal cikke kéri az 1932—33. év elveszett várakozási idejének visszaadását és ezzel egyik sérelmünk megszüntetését. — Kovács Endre :A felvidéki ifjúság lelki átképzése. Komoly feladat előtt áll az ott működő tanárság. A csehszlovák uralom iskolapolitikája arra törekedett, hogy a serdülő gyermekek agyát a demokratikus eszmék elvont fogalomkörével terhelje, s egyúttal mesterségesen kiirtsa a magyar történelmi személyek és nagyságok ismeretét. A kisebbségi sors ehhez másodrendűség érzését keltette, s bizonyos negativitást tett sajátjává. Ennek következménye, hogy a legújabb nemzedékből hiányzik a magyarsághoz való nyilt és bátor csatlakozás. Az átképzéskor ezekre fokozott figyelemmel kell lenni. ■—- Rezessy Zoltán a Személyi
