Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 7. szám - Bartók J. Miklós: Individuálizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából
300 Bartók. J. Miklós: Individualizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából. A nemzet ezenfelül állandóan értékel, ezért a múltját szentté avatja, jövőjének várása és akarása pedig hitté magasztosul. Ha vannak közeli és távoli plánéták, akkor a faj közeli, a nemzet távoli univerzália. A magyarság önmagát mindig távolról szemléli, plánéták és hitregék mértékével méri, ami onnan van, hogy a fajta rovására is nemzetté vált. Valami végzetes élethiány, a vért szellemmel pótoló ösztön vált életérzésévé azzal a megrögzött hiedelemmel, hogy szellemmel a vér valóban pótolható. Ami az univerzáliákat illeti, hajlandó magát rokonnal és ellenséggel egynek venni, oly tág nála a kategóriák szemlélete, hogy a nemzet ontológiait»!) körébe még csak leszáll, de a fajnak még ontológiaibb kategóriájába csak szép szavakkal és pátosszal, de valója egész belevetésével már-már aligha. Minden azon fordul meg tehát, hogy a fáj, a nemzet tagjai mint individuumok elsősorban önmagukat mennyire érzik közel önmagukhoz. Aki magát fent érzi lebegni a fellegek fölött, s ott lát meg némi távoli kapcsolatot a hozzá hasonlókkal, azelőtt éppen az az univerzália vész bele a kitapinthatatlan messzeségekbe, melynek egyedül adatott közte és társai között egységet alkotni. Aki a hozzá közelállókkal csupán szellemi kapcsolatot érez, azelőtt méltán válik minden egyetemesség merő gondoltsággá és fantáziaképpé, innen az a nézet, hogy a faj csak szellem, a vér pedig, mint az állati eredet bélyege, méltatlan a szellem uralmát valló emberfiáihoz. S a baj nem is az, hogy ennyire nemzetté lettünk, hanem az, hogy eme létünk is még egyetemesebbé készül szétbomlani, a lényegünkhöz tartozó faji jegy pedig lassan elfakul. Aki ellenben nem vesztette el földi létalapját, hanem minden társát az örök sorsban saját testének és vérének érez, az a legkézenfekvőbb tapasztalatokból, társainak legemberibb emberarcából fog univerzáliát alkotni önmaga és mások létének igazolására. Minél közelebb van két magyar egymáshoz, annál inkább valóság az az univerzum, amely által mindketten magyarok. Közel kell lennie az egyednek, hogy közel legyen az univerzália, mert az a magyar, akinek magyarsága csak a szellem, csak a tradíció, csak az egyetemes ember és csak az egyetemes érték, annak a magyarság fogalma messze ábránd és nem vaskos valóság ; középkori álom az univerzáliák semmivé tágult sejtelmeiről, fiatus vocis, amely az Andromedák pályáján kering, szállongó atom, amelyet célnélkülisége egyik galaxisról a másikra vet. Hogyan érezzük a fajt mint univerzáliát valóságnak, ha rajta mint az ideák hulló falevelein álmodozunk, elhitetve mással és magunkkal, hogy a szél, amely viszi, nem szertehordja, hanem összefűzi őket? A nominalismus és a conceptualismus dideregjen a scholasticismus üres egeiben, dicsőítve azt az életérzést, amely elperzselt minden szálat ember és ember, testvér és testvér között. Ez az üres nihil lehet a gótika halál-rengetegének fel-felvonító apoteózisa, de aki élni akar, annak a létezés legnagyobb csodája és fundamentuma :
