Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 6. szám - Külföldi lapszemle
Külföldi lapszemle. 277 metaforákkal, hogy csak a „cultura“ szót emeljük ki. S a legelőkelőbb rómaiak, nagy államférfiak, hadvezérek, mint Cincinnatus, Regulus, Atilius Serranus maguk művelik földjüket : erre példa a görög történelemben nincs. Nem véletlen, hogy a legrégibb reánkmaradt latin prózai mű : M. Porcius Gatonak „De agricultura“ c. könyve. Közismert, hogy Augustus s korának nagy költői : Vergilius, Horatius a földművelés régi becsületének visszaállításával akarták Rómát regenerálni. Vergiliusnál is, akár Hesiodosnál, a Föld az igazságosság kútfeje : iuslissima tellus 1 (Georg. II. 459.) (V. ö. Demeter Thesmophc ros !) Paraszti világ — régi jó római világ — Saturnus aranykora, egybeesnek a római szemlélet előtt. S a rómaiak jól látták a független, edzett parasztság katonai jelentőségét is. Cikkünk azzal zárul, hogy a germánok is mindig parasztok és katonák voltak. Sőt -—■ s ebben már Rómával ellentétben — a mesteremberek foglalatosságát is méltónak tartották a szabad emberhez : a fegyverkovács náluk nem áll a fegyver viselője mögött. (Ezzel szemben Cicero, De off. I. 150. : „nec quicquam ingenuum habere potest officina“.) Nagyon érdekes Fritz Hache cikke : „Römisches und Unrömisches im Altlatein.“ Főleg M. Porcius Cato példáján mutatja be, hogy már a III. század fordulóján mennyire inkább csak szólamként élt az ősrómai szellem. Cato vöröshajú és kékszemű volt, tehát telivér árja. Ifjúságában a sabin hegyek közt, mint paraszt és katona nőtt fel. A római közéletbe bejutva, minden erejével küzdött az erkölcsi hanyatlás ellen, aminek egyik okául a Keletről betörő hellénisztikus civilizációt tartotta. Ennek közvetítői tényleg olykor degenerált, gyökértelen keletiek voltak, kiket egy Polybios is távoltartott magától. De Cato nem ismert különbséget : a görög műveltség nemes barátait, a Scipiókat is támadta, s azt állította, hogy a rómaiak elvesztik hatalmukat, ha a görög tudomány iránti vonzalom megfertőzi őket. A római ősökben dicsérte, hogy köztük a költészetnek becsülete nem volt ! — s aki azzal foglalkozott, afféle korhelynek (grassator), semmirekellő csavargónak nézték. Meg van győződve, hogy a görög orvosok összeesküdtek, hogy az összes barbárokat orvosságaikkal megölik. S mégis, ez a Cato se volt ment az elátkozott új szellemtől. Felnőtt korában, mint szenátori kortársai, ő sem volt többé Cincinnatus, ki maga műveli földjét, hanem, mint igazi tőkés, majoros felügyelete alatt rabszolgákkal műveltette földjét, s ott nem gabonát, hanem bort és olajat termelt elsősorban, mert ezzel járt több haszon. Ezenkívül legelők, tavak, meleg forrásokba fektette tőkéjét. A tengeri kereskedés pénzüzleteit sem vetette meg, részvényeket vásárolt —- rabszolgái közvetítésével. A pénznek kamatra kölcsönzését az ősrómai nem tekintette tisztességes dolognak (honesturn-nak), — Cato ebben is az új időkkel tartott. Hirdeti ugyan, hogy földművelőkből lesznek a legderekabb férfiak és katonák, ám az ő birtokán egy férfi sem élt, ki szóba jöhetett volna katonai szolgálatra, hiszen csupa rabszolgát foglalkoztatott. „De agricultura“ c. művében a capitalisztikus ültetvényes-gazdálkodásról szóló görög kézikönyvet tartott szem előtt. A földdel nem volt többé összeforrva, hanem árunak tekintette azt, melyet a haszon kedvéért eladni, csere-berélni lehet. Épúgy árunak tekinti rabszolgáit, kiket, ha öregek vagy betegek, el kell adni. Betegségük esetén első tanácsa, hogy le kell szállítani élelmezési fejadagjukat. Egyformán messze vagyunk az ősrómai pater familiasnak cselédeivel szemben sokszor nagylelkű, patriarchiális bánásmódjától, valamint a görög műveltségű, humánus Plinius nemeslelkűségétől. Rabszolgáit a végsőkig kihasználja : munka és alvás tölti ki azoknak egész életét. Ünnepnapokon is dolgoztatja őket, mert voltak munkák, mik kifejezetten nem voltak eltiltva. A haszonra-éhes kapitalista szelleme szól Cato gazdasági elveiből, s e szellem az ősi római nemességtől a hajdankorban sem volt idegen, mert — az újabb kutatások szerint — az etruszk befolyás korában a nagybirtok-rendszer uralkodott, és római patrícius családokkal együtt etruszkok alkották a nagybirtokosok felső rétegét. Csak később fejlődött ki a kisbirtokos osztály, mely a IV. és III. században a római gazdasági élet és hadsereg alapja volt, -—■ ám Cato korában már tűnőben volt, úgyhogy a II. század vége felé Tib. Gracchus joggal mondhatta : „Az állatoknak barlangjuk van ; az embereknek, kik
