Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 6. szám - Dr. Bódi Ferenc: Szellemtörténet és gimnáziumi történelemoktatás
Dr. Bódi Ferenc: Szellemtörténet és gimnáziumi történelemoktatás. 243 ami a nagy egész ismerete szempontjából igazán fontos, ami pedig ugyanezen összefüggésben semmi fontossággal nem bír, vagy csak egyszerűen megemlítem, ha mégis bizonyos színt jelent a képhez, vagy teljesen el is hagyhatom. Az ezen értékelésre való cselekedtető rászoktatás később a növendéket is képessé teszi a lényegesnek a lényegtelentől való megkülönböztetésére, azaz az értékelés, ítélet kimondására, ami a formális képzésnek nem kis eredménye. De mindenekelőtt az anyagi képzés sikere lesz az egészen biztos velejáró eredmény, mert az adatok ilyen szellemű osztályozásával kapcsolatban sok adat teljesen elesik, kihull, ami által a megtanulandók menynyisége szűkül. Erre pedig ugyancsak szükség van a mai anyaggal túlterhelt középiskolai tanterv és adatokkal még mindig túltömött tankönyvek mellett. A tanuló így egy leegyszerűsített kép kontúrjait szemlélve hatolhat le a mélységekig, az anyagtanulás fölös ballasztjait lerakva, jobban szárnyalhat képzelete, a kevés között jobban meglátja az összefüggést s jobban gyakorolhatja ítélőképességét. Persze, fontos előfeltétel, hogy éppen a korok egyéni színét, életzamatát megadó jelenségeket véletlenül se mellőzzük el, mert nélkülük vérszegény, esetleg egészen hamis lesz a kialakuló kép, felületes és téves az ítélet. Különben nem kell félnünk, hogy az igazságot meghamisítjuk, mert azt csak lényegére egyszerűsítettük le. A tanár szaktudása itt a biztosító-fék. S hogyan válik lehetővé az, hogy a részekből az egész, a mozaikokból a kép tényleg kialakuljon a növendék lelkében? Éppen ez az, amit ezekkel a sorokkal tisztázni szeretnék. Mindenekelőtt tisztán kell látnunk, hogy egységről a történelemnél is beszélhetünk szükebb és tágabb értelemben. Szűkebb értelemben egy-egy jelentékenyebb uralkodó vagy család uralkodása, esetleg egy-egy különösen jelentékeny személy cselekvései jelenthetik az egységet. Ez esetben egységszerűbb, tehát tanulságosabb is lesz a kialakuló kép, ha az illető uralkodót úgy mutatom be, mint egy célgondolat vagy emberi eszmény megvalósítóját. Minden cselekedetét igyekszem ilyen összefüggésbe illeszteni, persze a nélkül, hogy túlzásba esnék, erőltetném a dolgot, s megfeledkezném arról, hogy minden nagy ember a mellett, hogy nagy volt, egyúttal ember is volt. Hiszen mindig fogok találni olyan tényeket, melyek megóvnak attól, hogy élő embereket hústalan és vértelen eszményeknek állítsak oda. A legjobb példa talán a mi Mátyás királyunk arra nézve, hogy mit tartsunk egyéniségében nagynak, célratörőnek, s mit természetes emberi velejárónak. Másik fontos követelmény legyen az, hogy a célgondolat kimondása, mint csupán tényekből leszűrhető elvonás, szintén ne képezze oktatásunk első mozzanatát, mert így tényleg mesterkéltek leszünk, s megfosztjuk növendékeinket a lényeget és egységet adó cél elvonásának lehetőségétől. Legyen ez a lépés utolsó mozzanat, ahol nagyszerűen bevonható a növendék öntevékenysége az elrendezés és végső összefüggéskeresés nagy formális képzőerejű munkájába. í*
