Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 6. szám - Dr. Bódi Ferenc: Szellemtörténet és gimnáziumi történelemoktatás

242 Dr. Bódi Ferenc: Szellemtörténet és gimnáziumi történelemoktatás.

s dobja bele magát a koralkotó szellemi irányzat áramlásának sodrába, így figyelmét nem a jelenségek anyagisága, külsőségessége es állapotszerűsége köti le, hanem éppen ellenkezőleg: onnan belülről azt szemléli, ami a dolgok változásait idézi elő, azaz látja azt, ami különben láthatatlan, a történések dinamizmusát. E hatás győzi meg éppen arról, hogy az a mag, mely körül időbeli jelenségek sajátos egysége csoportosul, nem anyagi állapot, hanem energia, melynek hordozója az örök ember maga, mégpedig annál a sajátságánál fogva, hogy lelke van, mely őt a körülmények „vaskényszere“, az anyag tehetetlensége fölé tudja emelni, melynek szent elégedetlensége esetről esetre új világ alkotójává lesz.

Ha e két követelményt a napi oktatás szemszögéből tekintjük, mindenekelőtt azoknak az oktatási gyakorlatba való átvihetöségét és felhasználhatóságát kell megvizsgálnunk. E követelmények lényegébe egy kissé elmerülve, talán nem lesz nehéz be'átnunk, hogy azok didaktikai felhasználása nemcsak lehetséges, hanem nagyon eredményes is. Az oktatás koncentráltságának, egységesítésének fokozása válik ugyanis megfelelő didaktikai alkalmazásuk mellett lehetővé. Pedig, ha van egyáltalán fejlődés a középiskola egyes tantárgyainak oktatásában, úgy éppen a tekintetben van, hogy ma már nem elégszünk meg egymástól elszigetelt tények önmagukért való berögzítésével, hanem a cél éppen az összefüggések minél világosabb megmutatása. A történelemtanár is igyekszik tőle telhetőleg rávezetni növendékét, hogy a történelemben szemlélhető emberi életfolyamat végtelen sok és végtelenül fínomszálú összefüggés, s a jelen csak úgy érthető meg, ha kibogoztuk ennek a napjainkig lenyúló finom szövedéknek napi életünket át meg át szövő fonalait. De az utasításbeli követelményeknek is csak így tudunk megfelelni, csak így tudjuk a nemzeti önismeret ügyét szolgálni, s csak így van értelme annak a nagyon indokolt alapelvnek, mely szerint a magyar nyelv és irodalom mellett a történelem képezi a középiskolai oktatás-anyag magvát és gerincét, mint a nemzeti lélek és sorsközösség megismerésének leghatékonyabb eszköze.

Lássuk tehát, hogyan visz bennünket előre mindeme tekintetben a szellemtörténeti szempontok gyakorlati felhasználása, illetve hogyan mehet végbe az ilyen irányú munka.

A didaktikai fokozatosság elvének kötelező volta miatt senki sem kívánhatja, hogy a történettanár első lépésnek tartsa a jelenségek mögötti szellemi tényezőre való rámutatási. A közvetlen teendő tehát most sem lehet más, mint elindulni az ismeretátadás, illetve ismeretszerzés rögös útján, távolabbit közelebbihez, ismeretlent ismerthez kapcsolva. Talán csak azt kell fokozottabban kiemelni, hogy a tanár már most, az első átvételkor a szerint hangsúlyozza ki a részjelenségeket, amennyire azt a megismerendő nagy egész, a kor-életegvség tisztánlátásának érdeke megkívánja. A kor teljes lelki alkatának ismerete és állandó szem előtt tartása tehát egy értékelő mozzanattal kapcsolatos. Csak azt hangsúlyozom,