Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 5. szám - Dr. Ruhmann Jenő: Az olvasmány felhasználása a magyar irodalomismeret tanításában
218 Dr. Ruhmann Jenő: Az olvasmány felhasználása az írod. tanításában. mert ez az eljárás legnagyobb értékétől: a költői hatástól fosztja meg a művet. A házi olvasmányok kijelölésében nagyon szűkmarkúak az Utasítások : 2—3, legfeljebb 5 művet jelölnek ki egy-egy osztály, de természetesen csak a felső osztályok számára, számonkérésüknél pedig nyomatékosan figyelmeztetnek arra, hogy ne alkalmazzunk olyan módokat, amelyekkel megútáltatjuk a tanulókkal az olvasást. Éppen ezért ott van az Utasításokban az a figyelmeztetés, hogy nem kell mindenkitől követelni az olvasott művek tartalmának leírását. Emlékezhetünk rá, hogy az előző, 1927. évi s részben még ma is érvényben levő Utasítások sem kívánták meg tartalmi kivonatok készítését az olvasmányokból. Bizonyára az a meggondolás vezette az Utasítások készítőit ebben a kérdésben, hogy egyrészt nem áll arányban a kivonat írására fordított sok idő és fáradság azzal a szellemi haszonnal, amit nyújt, másrészt az a tapasztalat, hogy a legtöbb diák úgyis csak másolja, többnyire diákőseitől örökölt jegyzetekből ezeket a kivonatokat, sokszor — sajnos — a nélkül, hogy magát a művet elolvasta volna. így tehát nem érdemes a lelkiismeretes tanulót néha szinte mértéken felül megterhelni, a kényelmesebbeknek pedig módot adni a könnyű csalásra. Inkább használják a nyomtatott, s meglehetősen elterjedt kivonati füzeteket, természetesen annak a kikötésével, hogy el kell olvasniuk magukat a kijelölt műveket is. Az Utasítások tehát minimális követelményeket szabnak meg a házi olvasmányokra vonatkozólag, annyira minimálisakat, hogy ha valóban csak ennyit olvasnának tanulóink, akkor nagyon hiányos irodalmi ismereteket szereznének diákpályájukon. Szerencsére azonban a tanulók nagyrésze szívesen és buzgón olvas, igaz, hogy sokszor olyan könyveket, amelyeket az iskola a tilalmasok indexére tesz. Itt kell tehát irányítóan közbelépnie a tanárnak, hogy a lehetőség szerint elvonja tanítványai figyelmét az értéktelen, vagy egyenest ízlés- és erkölcsrontó könyvekről, s olyanok felé terelje, melyek tartalmukkal és művészi formájukkal gazdagítják irodalmi ismereteiket, s fejlesztik ízlésüket. Saját gyakorlatomból tudom, hogy tanítványaink olvasókedvének irányításában sikerrel jár a kötelező házi olvasmányokon kívül az olvasásra ajánlott művek kijelölése, de természetesen nemcsak a régi költők és írók klasszikus alkotásai, hanem mai szerzők jeles művei sorából is. Tehát necsak Vörösmarty, Arany és Kemény művei szerepeljenek ebben a jegyzékben, hanem Móra Ferenc, Tormay Cécile és Nyíró József munkái is, vagyis azok, amelyek sokkal közelebb esnek a mai ifjúság érdeklődéséhez, mint a múlt század nagyjainak alkotásai. Tekintsük át most néhány pillantással azt az eljárást, amelyet az iskolai olvasmányok tárgyalásában az Utasítások szerint követnünk kell, hogy munkánk gyümölcsöző legyen a magyar lélekformálás, irodalomismeret is ízlésnevelés szempontjából egyaránt. Az I—II. osztály számára népmeséi és mondái olvasmányokat tűz ki a tanterv,
