Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 5. szám - Dr. Ruhmann Jenő: Az olvasmány felhasználása a magyar irodalomismeret tanításában

Dr. Ruhmann Jenő: Az olvasmány /elhasználása az írod. tanításában. 217

ven nők zsinórmértékül, s ha engednék, hogy a renyhék és tunyaszelleműek tehetetlenségi nvomatéka akadályozza a törekvő és nyilteszűek lendületét.

Az Utasítások a magyar nyelvi és irodalmi oktatás munkájának menetét a következő négy mozzanatban jelölik meg :

a) Az irodalmi alkotások olvastatása.

b) Az olvasmány tartalmi elemeinek az erkölcsi nevelés érdekében való felhasználása : magyar lélekformálás.

c) Nemzeti nyelvünk használatának és az olvasmányi élmények tudatossá tevése : nyelv- és irodalomismeret, ízlésnevelés.

d) A magyar nyelvi kifejezés szóbeli és írásbeli gyakoroltatása.

Az Utasítások részletesen kifejtik az oktatás e mozzanatait, s mivel ott mindenki megtalálhatja, és elolvashatja, fölöslegesnek tartom, hogy itt részletesen foglalkozzam velük. Néhány alapvető jelentőségű követelményre azonban mégis ki akarok térni. így először is az olvastatás kérdésére. Természetes, bogy a megismerésre kijelölt olvasmányoknak csak egy része lehet iskolai olvasás tárgya, a hosszabb művek ezentúl is házi olvasmányként fognak szerepelni. Kétségtelen azonban, hogy az oktatás szempontjából sokkal fontosabbak és gyümölcsözőbbek az iskolai olvasmányok, mint a háziak. Egész irodalmi oktatásunknak az iskolai olvasmányokon kell nyugodnia, ezért kiválasztásukat alapos megfontolás, megbeszélésüket, s a bennük rejlő tanulságok értékesítését pedig a tanár részéről gondos készülés előzze meg. Maga a felolvasás is többnyire, a költeményeké mindig a tanár feladata, mert tapasztalatból tudjuk, hogy még felsőbb osztályaink növendékei közt is aránylag kevesen vannak, akik tiszta kiejtéssel s kifogástalan értelmi és érzelmi hangsúllyal tudják felolvasni az előttük többnyire még ismeretlen szöveget. A felolvasást rövid figyelemkeltésnek kell megelőznie, amely mintegy ráhangolja a tanulók érdeklődését az olvasmányra. Az olvasást ne szakítsa meg magyarázat, hogy a tárgyalt mű közvetlenül, minden idegen beavatkozás nélkül éreztesse hatását, tehát a tanár ne lépjen az író vagy költő és a hallgató közé. A szükséges tárgyi és nyelvi magyarázatokat közvetlenül az olvasás befejezése után kell megadni. A megbeszélés pedig ne zsugorodjék csupán az olvasott mű tartalmi összefoglalására, hanem ölelje fel a mű szerkezetére, gondolatmenetére, a benne rejlő eszmék feltüntetésére, stílusbeli és nyelvi sajátságaira vonatkozó magyarázatokat is. Csak így lesz igazán gyümölcsöző és lélekformáló az a hatás, amelyet a jeles irodalmi mű nyújt. Ne feledjük, hogy sokkal fontosabb az olvasmánynak ez a lelket alakító, gazdagító hatása, mint a belőle nyert elméleti okulás, s ez utóbbiért sohasem szabad feláldozni, vagy akárcsak háttérbe szorítani az előbbit. Viszont őrizkednie kell a tanárnak attól, hogy fejtegetésében magával ragadja a filológus buzgalma, s a költeményt szinte ízekre szedve, valósággal tönkre elemezze, vagy példatárnak használja,