Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 4. szám - Tankó Béla: Schneller István

Tankó Béla : Schneller István. 145 Schneller István. Januarius 24-én, a patriarcha kor határát messze túllépve, el­költözött a magyar pedagógusok nesztora, Schneller István, nemes, mert a krisztusi szeretetben megteljesült élete 92. évében. A mai nemzedék, fájdalom, csak nevéről ismeri, ahol még ismeri ; hiszen akikkel együtt indult el, rég előre mentek az eliziumi mezőkre, s utolsó tanítványai is már rég egy új nemzedéknek adták át- a tőle vett örökséget; ő maga pedig, azután, hogy átmentette a kolozsvári egyetem menthető értékeit az oláh megszálláskor, mint az egyeteni akkori, utolsó magyar rektora, visszavonultan élt,—akkor sem a csügge­­désnek engedve át magát, olthatatlan hite az isteni igazságban akkor is úgy sugárzott lényéből, mint a hajnali fény ; de eszméi szolgálatát szóval és írásban rendre mindinkább rábízta azokra, akiket a gond­viseléstől erre rendelteknek remélt, hitt és várt. Ezek a sorok nem igényelhetik, hogy akár csak meg, is indítsák ezt a szolgálatot, csak első emlékezésül vannak szánva s a másik irányban legfölebb kész­tetésül egy rendkívül gazdag örökség számbavételére és felhaszná­lására azok részéről, akiknek szívbeli ügye a magyar pedagógiai élet egész birtokának ápolása. * Schneller István útja a pedagógiához a teológián keresztül vezetett. Teológussá formálta két erős tényező : a régi lelkipásztori családi légkörben otthonos mély vallásos érzület s az éppen olyan mély és erős tudásvágy, beszámolni arról, amit vallásos élményeiben átélt. A két erő, a hit és a tudás, úgy látszik, benne is csak erős tusakodások után nyerte meg természetes összhangját és életformáló egységét, ezekről a belső harcokról nem beszélt, csak arról, hogy jénai diák korában kételyeivel megnyilatkozott Pfleiderer professzor előtt; az őszintén vallásos és époly őszintén tudományos professzor­nak nem kerülhetett sok fáradságába, rávezetni ifjú munkatársát arra a biztos pontra, ahonnan a bonyolultnak tetsző szálak termé­szetes összefonódását megpillanthatta, s elvégezhette ezt az úgy látszik minden egyes lélekben elölről kezdendő és magányosan meg­vívandó tusakodást, amelyért, aki vállalja, jutalmul kapja a világ legfelségesebb kincsét: a lelki szabadságot, — mindenesetre, ez a nagy­szerű és termékenyítő tusa formálta meg Schnellerben a protestáns ember tiszta és klasszikus mintáját, akinek nincs két központja a lelki világában, s nem kell feláldozni értelmét, ha szíve szerint el akar és el tud merülni az evangélium krisztusi világában, s nem kell í

Next

/
Thumbnails
Contents