Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 3. szám - Vitéz Szabó Lajos: Történelem-tankönyveink
122 Vitéz Szabó Lajos: Történelem-tankönyveink. felekezeti különbség nélkül minden magyar értéket egyaránt megbecsültek (kát. Széchenyi és református Wesselényi), és elítéltek minden olyan törekvést, mely a protestánsok kárára a paritás megbontását jelentette. A legújabb tantervnek igen üdvös intézkedése az, hogy a magyar történelem felső fokon való tanítására eddigi három helyett heti öt órát ad és elrendeli, hogy a magyar történelem az egyetemes történelembe ágyaztassék be. Ezt fordítva is keresztül kellene vinni, vagyis az egyetemes történelem tárgyalásánál a magyar történelmet nem úgy kellene beiktatni, mint az a mai napig szokásban van, hogy a magyar történelmi részek úgy csüngenek a nagyobb korszakok végén, mintha külön volna egyetemes és külön magyar történelem. Természetesen vannak részek, amelyek speciálisan magyar történelmi részek és külön tárgyalandók, de sok helyen szoros összefüggésben vannak más népek vagy egyetemes európai mozgalmak történetével. Ilyenkor, szerény nézetem szerint, hiba külön tárgyalni, amikor a koncentráció és az európai mozgalomba való bekapcsolódás dokumentuma keresztülvihető. Tankönyveink a német birodalom történeténél rendszerint nem említik I. Ottónál és III. Henriknél a magyarokkal való fontos kapcsolatokat, és érthetetlenül kihagyják a 30 éves háború tárgyalásánál Bethlen Gábor és I. Rákóczi György ugyancsak fontos és európai hatású szerepét. A tankönyv beosztására nézve legelőnyösebbnek látszik, ha a módszeres egységek fejezetenként jól elkülönülnek, megfelelő címet kapnak, vastagbetűs, a bekezdések elejére írott alcímek fél oldalnál nem kisebb részekre tagolják a fejezetet, s ezeken kívül a lapszélen oldaljegyzetek jelzik az anyag vezérszavait. Végül ajánlatos volna, hogy az engedélyezett két tankönyv helyett legalább három vagy négy lenne forgalomban. A tankönyveket az egyes iskolák választanák ki, s természetes szelekció révén a kevésbbé sikerült tankönyvek háttérbe szorulnának. Ez igazságos lenne a tankönyvírók részére is, mert a tankönyv után járó honorárium több tankönyvíró között oszlana meg. Az 1938 május havában megjelent új tantervi utasítások nagyon magas követelményeket állítanak fel a történelemtanítással kapcsolatban, s a történelmet, mint nemzeti tárgyat, a magyar irodalommal együtt oktatásunk középpontjába helyezik. Különösen kiemelik a történelem nevelő értékét, lélekformáló erejét. Ezek szerint „a tanár minden igyekezetével törekedjék a tanulók jellemének, főképpen felelősségérzetének, akaraterejének és elhatározó képességének fejlesztésére, mert a porba sújtott magyar hazának erős akaratú, tiszta erkölcsű, széles látókörű, a körülményeket okosan mérlegelni tudó, megalkuvást nem ismerő, határozott nemzedékre van szüksége“. Ezeknek a magas követelményeknek a történelemtanár annál hiánytalanabbul tud eleget tenni, minél jobban meg tudja kedveltetni az ifjúval a történelmet, s minél jobban ki tudja aknázni a történelem
