Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 3. szám - Vitéz Szabó Lajos: Történelem-tankönyveink
Vitéz Szabó Lajos : Történelem-tankönyveink. 121 erősebb részéről oly gyakran éri a történelemben. Meg kell ragadni a nagy eszményekre való nevelés minden alkalmát. Nem titkolhatjuk el, hogy ebben a tekintetben kívánnivalóink vannak éppen legújabb tankönyveinkkel szemben, amelyek az újabbkori eseményeknél sokszor túlóvatosok. Ha a görög-perzsa szabadságharcban a görögök mellé állunk, akkor ugyanezt kell tennünk a németalföldieknél is II. Fülöp ellen vívott hősies küzdelmükben, vagy a svájciaknál abban a nagyszerű küzdelemben, melyet előbb a Habsburgok, később Merész Károly ellen vívtak. Akkor már a címben is kifejezésre juttatjuk ezt, hogy : Németalföld vagy Svájc szabadságharca a jelenlegi semmitmondó címek helyett. Hogy kívánhatjuk mi magyarok, hogy a világ közvéleménye mellénk álljon azokban az évszázados harcokban, amelyeket földünkért a törökkel, függetlenségünkért és nemzeti mivoltunkért pedig a Habsburgokkal vívtunk meg, ha mi nem állunk határozottan az igaz ügyért harcolók mellé még akkor is — sőt talán annál inkább —, ha ez a gyengébbik fél. De itt mindegyik esetben, mind a görögöknél, mind a németalföldieknél, mind a svájciaknál végül győzött az igazság a túlerő ellen is. És milyen pedagógiai hatást is hagyunk kiaknázatlanul, ha ezeket az eseményeket szürke, semmitmondó szavakkal intézzük el ! Ma már nem lehet elhallgatni azt sem, hogy a Dózsa-féle lázadásnál, vagy a francia Fackerie-nél, ha elítélendő is a pusztulás, amely nyomukban járt, érthető felháborodásuk; s az a törekvésük, hogy keserves sorsukon javítani akartak, teljesen érthető emberileg. Általában a nagy tömegek jogairól való hallgatás könnyen azt a látszatot keltheti, mintha már állami és társadalmi berendezettségünk hasonló hibákat rejtegetne. Külön elbírálást érdemelnek azok az esetek, amelyek a mi speciális magyar életünkre vonatkoznak. Arra a kettősségre gondolok, amely 40Ö év óta két félre osztja a magyart : kurucra és labancra, katolikusra és protestánsra, nyugati és keleti magyarra. Amennyire szükséges az előbbi esetben a határozott állásfoglalás, épolyan jóvátehetetlen hiba volna itt az egyik pártra állás és a másik elítélése. Úgy lehet ezt felfogni, mint nemzetünk kettős arculatát, amely más és más értékeket és erényeket domborít ki, más és más erőforrást jelent a nemzet egyeteme számára. Ezért a történelemtankönyv írók kiszemelésére különös gondot kellene fordítani, és csak olyanokat bízni meg tankönyvírással, akik az egyoldalú szempontokon felülemelkedve, a nemzet egészét nézik és egyforma méltánylással tárgyalják mind az egyik, mind a másik fél részéről kitermelt értékeket, s gondosan ügyelnek arra, hogy tárgyalásuk módjával s az anyag összeállításával egyik fél érzékenységét se sértsék. Akkor nem fog előfordulni, hogy Pázmány mellett Bethlennek, vagy Széchenyi mellett Kossuthnak a magyar géniuszok csarnokában másodosztályú hely jelöltessék ki. Akkor Zrínyi Miklós és Széchenyi István szelleme fog tankönyveinkből kiáradni, akik hűségesek voltak katolikus hitükhöz, melybe születtek, és amelyben felnőttek, de
