Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 3. szám - Vitéz Szabó Lajos: Történelem-tankönyveink
Vitéz Szabó Lajos: Történelem-tankönyveink. 117 nyilatkozásának. A minden ponton megkötött tanár csak közlőgép lesz.“... „Az aprólékosan utasított tanár elveszti munkakedvét, biztos és nyugodt tájékozódását. Az ő lelke is, a tanítványoké is kilúgozott, szikes talajjá válik.“ Kétségtelen, hogy az új módszertani elveknek s a tanítás gyakori ellenőrzésének a tanítás nívójának emelkedése lett egyrészről eredménye, kétségtelen azonban másrészről az is, hogy a modern elvek megtartásának állandó, aprólékos ellenőrzése magában rejti a tanítási munka elgépiesítésének és a kirakatmunkák rendezésének veszélyét is. A tanár, hogy felettesei előtt jó tanárnak mutatkozzék, lassan, sokszor észrevétlenül saját egyéniségét áldozza mindjobban fel munkájának kedvezőbb megítélése végett. Az új módszertani elvek s a fokozatos ellenőrzések másik következménye, hogy a hogyan tanítsunk mellett a mit tanítsunk teljesen háttérbe szorul. Általában újabban a módszertani elvek szemmeltartása mellett kevesebb gondot fordítunk arra, hogy mi legyen az az anyag, amit tanulóinkkal el akarunk sajátíttatni. Mit hagyjunk el, mit rövidítsünk, mit kell bővebben kifejtenünk, milyen szempontokat emeljünk ki, vagyis mik legyenek tanításunk vezérfonalai? Ez a kérdés most, amikor az új tanterv nyomán új tankönyvek kerülnek forgalomba, különösen időszerű, ezért ez alkalommal arról kívánunk írni, hogy milyennek szeretnénk látni új történelemkönyveinket. Már az 1927. évben kiadott, de a legújabb tantervi utasítások is előírják a történelmünk nagyjainak kiemelését különösen az alsó fokon. Felvetjük a kérdést, nem volna-e helyes a III. osztályban a magyar történelem egész anyagát a nagy emberek köré csoportosítani? Nemcsak a legnagyobbakra gondolok itt, mint Árpád, Szt. István, Szt. László, Nagy Lajos, Hunyadi János és Mátyás, Bethlen, Rákóczi, Széchenyi, Kossuth, hanem olyanokra is, akiket általában a másodosztályú nagyságok közé szoktak sorolni, de akik méltán megérdemlik, hogy az eddiginél jobban kiaknázzuk a velük való foglalkozás pedagógiai előnyeit, mint p. o. az Árpád-kori királyaink közül I. Béla, Kálmán, III. és IV. Béla. Sőt olyanoknál, mint II. Endre, IV. László vagy Zsigmond is hasznos a velük való bővebb foglalkozás, mert a kiváló tulajdonságok mellett a hibákra s azok következményeire való rámutatás szintén nagyon hasznos lehet. Tudjuk, hogy eddig is a királyok s a nagy emberek képezték a vezérfonalat, de mi úgy gondoljuk, hogy ezek a nagyságok a jövőben nemcsak fejezetcímet jelentenének, hanem elsősorban őket mutatnók be jellemző tulajdonságuk, esetleg külsejük leírásával, életük ismertetésével, egy-két jellemző epizód elmondásával. Ezáltal élő alakká tennék őket, a gyermek érdeklődéséhez közelebb hoznók, s az így előadott élettörténetük köré csoportosítanók a fontosabb eseményeket. Tekintve, hogy a III. osztályban az alkotmánytörténeti rész minimumra redukálható, s a meseszerű elbeszélésen van a hangsúly, ez minden nehézség nélkül megtehető. Annál is inkább, mert ezen a
