Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 9. szám - Megjegyzések
416 Megjegyzések. mekben annyira, hogy maga tudjon különbséget tenni a jó és a rossz, az igazán értékes és talmi, az ideális és reális értékek között, addig szükséges, hogy az ösztönöktől megindított s a vágyaktól sarkalt akarat alávesse magát a nevelő akaratának. Ez a saját akaratnak egy másik akarat alá való rendelése az engedelmesség. Az engedelmességnél két lelkierő áll egymással szemben, a nevelő és nevelendő akarati ereje. E két lelkierő azonban minőségileg különbözik egymástól, mert az elsőnek rugója az erkölcsi magaslaton álló akarat, a másodiké a változó érzelem. Az engedelmességre való rászoktatás attól függ, hogy milyen módon tudja a nevelő akaratát érvényesíteni, rákényszeríteni a gondjaira bízott gyermekekre. Maga ez a kifejezés rákényszeríteni, érvényesíteni már jelzi, hogy itt harcról van szó, harc a két akarat között. Megnehezíti az iskolai nevelő feladatát két körülmény : 1. hogy a nevelendő nemcsak az iskola nevelői, hanem más tényezők hatása alatt is áll; 2. hogy a tanár nemcsak egy, hanem számos akarattal áll szemben, s ezek a lelki egyedek — sok közös“ vonásuk mellett —- számtalan egyénit is tartalmaznak, s éppen ezen egyéni vonások nehezítik meg az engedelmesség kifejlesztését. A két lelkierő között meginduló harcnál tehát sohasem szabad a fenti két fontos körülményt figyelem nélkül hagyni. Az elsőt a lehetőség határán belül ki kell küszöbölni ott, ahol a külső tényezők lényegileg ellenkeznek a hivatásos nevelők elveivel, s megerősíteni ott, ahol azok vele egyeznek. Hogy ez milyen feladatot ró a tanárra, ezt éppen e sorok olvasói előtt kell a legkevésbbé kihangsúlyoznom. De a tanítói rend egyik felbecsülhetetlen értéke abban rejlik, hogy az ilyen nemes harcban sohasem fárad el, a balsikerek nem csüggesztik, hanem mindig újabb és újabb küzdelemre sarkalják. E küzdelemben döntő szerepet játszanak a szülői értekezletek, a fogadó-órák s különösen a növendékeknek otthonukban való felkeresése s az ezen alkalmakkal elhangzott nyilvános és magánjellegű eszmecserék, melyek nagyban hozzájárulnak az ellentétek kiküszöböléséhez. Az engedelmességre való rászoktatásnak másik ellensúlyozója a növendékek nagyobb száma, kik mindegyike egy-egy különlegesség. Itt azonban a tömegre vonatkozó lélektani törvények jönnek a nevelő segítségére. Az iskolákba kerülő növendékek közül csak az I. osztály a szervezetlen tömeg, míg a többi már szervezett. Szervezetté ugyanis akkor válik egy több tagból álló csoport, ha annak tagjait valamilyen közös vágy, gondolat, cél fűzi egybe, s állandóan vezetés alatt áll. Ez már a többi osztályoknál megvan. Ebből következik, hogy az engedelmességre való reászoktatást szigorúan már az első osztályban meg kell kezdeni s következetesen folytatni a többi osztályokban is. A csoport, a tömeg lélektana egészen más, mint a tömeget alkotó egyedeké. A tömegben az egyed elveszti egyéniségét, feloldódik abban, s hasonló vonásokat vesz fel. Hogy ez a lélektani törvény az iskolai életben mennyire érvényesül, mutatja ezt az osztályokat egymástól élesen megkülönböztethető “ú. n. osztályszellem. Az egyik osztály jó, engedelmes, a másik rakoncátlan, szinte fékezhetetlen, a nélkül, hogy elmondhatnánk, hogy az ú. n. jó osztályban minden növendék kifogástalan, vagy a rakoncátlanban mindegyik rossz lenne. Az első fajta osztályban alig kell időt eltölteni a fegyelmezéssel, a második félében az óra nagy része arra megy rá. Az osztályszellem kialakulásának tipikus példája az az eset, amikor valamely rendetlenségnek vagy kárnak okozóját akarja a tanár kimutatni, s ilyenkor az egész osztály magára vállalja azt, vagy hallgatásával fedezi a sorai között helyet foglaló bűnöst. És micsoda felzúdulás keletkezik akkor, ha egy-egy spicli — érdemeket akarva magának szerezni —elárulja a tettest. Nem jelen soraimnak feladata annak boncolgatása, hogy ez helyes-e vagy nem, itt csupán ezekkel a minden pedagógus által már bizonyára tapasztalt tényekkel azt akarom igazolni, hogy az egyéniség a tömegben felolvadva elveszti egyéniségének jellemző vonásait. Véleményem szerint itt kell üstökön ragadni a kérdést, mert csak akkor tudjuk kiküszöbölni azt a másik nehézséget, mely a növendékek egyéniségének különbözőségéből ered. Hogyan kezdjünk a munkához? Itt ismét csak a lélektani kutatások ered_
