Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 8. szám - Bartók Miklós: Fegyelem és világnézet
370 Bartók Miklós: Fegyelem és világnézet. lí. Fegyelmezés a gyakorlatban. Említettük, hogy az erkölcsi törvény minden létezőn a világban egyaránt érvényesül, de mivel még az öntudatos lények között is éppen az öntudat nívója szempontjából nagy különbségek vannak, gyermek és felnőtt, műveletlen és tanult, hivő és hitetlen számára másképpen jelentkezik. S éppen azért, mert önként és tudatosan csak az erkölcsi személyiségben érvényesül, mindenki máson érvényesíteni és tudatosítani kell. Az erkölcsi személyiségtől lefele haladva példaadással, erkölcsi tanítással, még lejjebb intéssel és fegyelmezéssel, még alsóbb fokon egyszerű szoktatással, tekintet nélkül arra, hogy az illető fel tudja-é fogni a ráparancsolt cselekedetek felsőbb céljait. Az eszközök is fokozatosan mennek át felülről lefele a szellemiekről anyagiakra, a lelki sugalmazástól le egészen a kényszerítésig. Tágabb értelemben mind fegyelmezés, szűkebb értelemben csak az alsóbb fokon használjuk ezt a szót; úgyis mond- hatnók, hogy ott, ahol az egész magatartásnak egyetlen erkölcsi cél megjelölésével még nem érhető el a befolyásolása, ott a kívánt magatartást részeire bontva, külön-külön hajtatjuk végre, s ez a voltaképpeni fegyelmezés. Ha az iskolateremben magyarázatot tartok: a rendről, ami ilyenformán magában hordja erkölcsi célját* akkor tanítok, sugalmazok, felvilágosítok; ha ellenben megkövetelem, hogy a növendékek hogyan álljanak fel, hogyan jelentkezzenek, rászoktatom őket, hogy ne súgjanak, ne figyelmetlenkedjenek, s ezeket külön-külön mind végrehajtatom, akkor fegyelmezek. A nélkül, hogy mai nevelésünk erkölcsi állapotáról lesújtó kritikát mondanék, meg kell állapítanom, hogy a tanítás, magyarázás, sugalmazás nem érte el azt a célt, amit szolgálni kívántunk vele. S ennek magyarázata abban rejlik, hogy növendékeink koruknál, képzettségüknél fogva nem állanak még azon a magaslaton, hogy a beláttatott erkölcsi elvek cselekedetekre bírhatták őket, hanem szükség van arra, hogy lejjebb szálljunk, s úgyszólván lépéseiket is concreto szabályozzuk, azaz fegyelmezzük őket. Nem ismétlem azt, amit a kálvinista szellemről fennebb elmondottam, de annyit tényként kell itt is leszögeznem, hogy a református szellem téves értelmezése folytán hajlamosabbak voltunk a prédikációra, mint egy céltudatosan kiépített fegyelmezési rendszer következetes alkalmazására és meghonosítására. Átjött ez ide a kinti gyülekezeti életből, melyet ezúttal nem kritizálok, csak annyit jegyzek meg, hogy Kálvin ma is sokak által szemére vetett mértékben kívánta meg sokszor a könyörtelenségig menő külső és belső fegyelmet, ennek elvetésében tehát mindenre inkább hivatkozhatunk, csak kálvinista mivoltunkra nem. Inkább hivatkozhatunk a református egyházon kívül keletkezett áramlatokra, melyeknek bármilyen mély történelmi okai is voltak, s bármennyire is indokoltnak látszott, hogy a református világ azokból átvegyen, mégsem sajátunk, s így el kell vágnunk azokat az érzelmi szálakat, melyek a
