Protestáns Tanügyi Szemle, 1938

1938 / 8. szám - Bartók Miklós: Fegyelem és világnézet

364

Bartók Miklós: Fegyelem ás világnézet.

Senkire nem tartozik, hogy mi által értékelem magam, nem szorulok arra, hogy valamely rendszerbe való tartozás által igazoltassam, igazságaim azért igazak, mert én vallom őket. így jut el a világ minden téren a szubjektív önkényeskedésig, mely uralkodó jellemvonása a XIX. századi embernek, örökül hagyva azt a későbbi időkre.

A történelmi miliő tehát kétszeresen kedvezett annak a demagóg szellemnek, melynek pedagógiai képviselői felütik fejüket az egész világon. A fejlettebb szellemek talán veszélyesebbek, mint az alant állók, mert ezek tetszetős jelszavakkal tudják világgá reflektorozni a kor bűnös egoizmusát. A gyermekek még nem tudnak írni, így a felnőttek szavalják helyettük: ,,A XX. század a gyermek százada !“ „A nevelés központja a gyermek !“, s a gyermekek kiverik tanítóikat az iskolateremből. A felséges jelszavak rakétákként világítanak, s beteg kor nagy tömegei lunátikus őrülettel imádják a kétes fényeket, melyeket a letűnt nap fiainak tartanak. Az emberek kivetítik szertelen uralomvágyukat gyermekeikre, és felbiztatják önönmaguk ellen ; gőgös apának gőgös fiú tetszik, s a XIX. század embere, aki „az önbámulat és az öndícséret légkörét“ vonja feje köré, nem tűri, hogy ezt fiánál az önvizsgálat és kétség megzavarja.

„Azóta az emberfőre helyezett dicsfény elfakult, s a Teremtés Királyának fejedelmi jelmeze rongyokban lóg a XX. század éhező és didergő emberének testén“ (Szekfű). S mintha ehhez képest megkomolyodtunk volna, ma már vannak hangok, melyek azt hirdetik, hogy a nevelés központja nem a gyermek, nem is a felnőtt, hanem az erkölcsi törvény, melynek mindnyájan szolgái vagyunk. (Makkai stb.) S a gyógyulás talán nem is abban áll, hogy vannak világos fők romlatlan erkölcsi tudattal, melyek ezt felismerték, hanem abban, hogy követők is akadnak, akik kialudták már a régebbi nagy szavak mámorát. A vihar csendesedni kezd, de a rombolás, amit maga után hagyott, iszonyú ; rámegy talán az egész század, míg a károkat felbecsüljük.

A legnagyobb ezek közül kétségen kívül a fegyelem meglazu- lása, melyet a forradalmi pedagógia részint tudatosan művelt és elősegített, részint akaratlan következménye volt hirdetett elveinek. Mindkettő egyformán súlyos, mert a tudatos tekintélyrombolók érvekkel támogatták minden tettüket, s mivel a forradalmi korok nem szoktak kritizálni, ezek felülbírálatlanul mentek át dogmaként a közvéleménybe. Akik pedig ezek hatására öntudatlanul járultak hozzá a nagy lelki bomlottsághoz, azok mind műveletlen lelkek és önállótlan elmék, kik elsősorban maguk fegyelmezetlenek, s a kor fegyelem-ellenes hangulata kapóra jött hibáik igazolására. Ez utóbbiak az állati ösztön biztonságával érezték meg, hogy most arathatnak, s felületességüket, akaratgyengeségüket, világnézetük kuszáltságát s erkölcsi komolytalanságát a hasonlóan bomlott korszak sorra koronázza.

Felesleges ezúttal sorra kikutatnunk, hogy emez irányzatok kép-