Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 8. szám - Bartók Miklós: Fegyelem és világnézet
Bartók Miklós: Fegyelem és világnézet. 365 viselői mivel indokolják a gyermek megkötöttsége elleni harcukat. Csak néhányat említünk meg, hogy még világosabbá váljék : mily téves az alapszemlélet, amelyből kiindultak. Az egyik csoport a gyermek természetességét félti a nevelők lélekgyilkolásától. Ide tartozik Ellen Key, aki szerint a nevelés legnagyobb bűne a gyermekkel szemben az, hogy nem hagyják békében. Hiányzik itt a természetfilozófiai elmélyedés és a logikai belátás, mely megmondta volna, hogy* a világ egyetlen atomja sem független a többi milliótól, s ha kiszakítjuk a világmindenség nagy kollek- tívumából azzal, hogy „békén hagyjuk“, elvágtuk gyökerét, mellyel a közösség nagy összefüggéséből táplálkozik. Elfelejtik az ezzel érvelők azt, hogy nincs nevelés valamilyen ráhatás nélkül, s a rózsa épp azáltal különbözik a dudvától, hogy több és tervszerűbb ráhatás érte, mint amazt. Idetartozik Ludwig Gurlitt, aki legjobban a piros tintára haragszik, mert az megöli a gyermek gondtalan életörömét. Itt az erkölcsi belátás hiányzik, mely szerint minden lelki érték küzdelmünk eredménye, s vállalnunk kell inkább a szenvedést és pillanatnyi örömök hiányát, mintsem a hangulatainktól való legyő- zettetést. Nem világította meg ezt az elméletet az a pszichológiai tapasztalat sem, hogy a gyermek bármint is különbözzék a felnőttektől, egyet nem tagadhatunk el tőle, azt, hogy ő is erkölcsi lény, s e mivoltának éppúgy összhangban kell lennie egyéb tulajdonságaival, amint az a felnőtteknél van. Egy másik csoportba azok tartoznak, akik nemcsak a nevelők karmai közül akarják kiszabadítani a gyermeket, hanem az egész emberi civilizáció és művelődés hatása alól is. Eme törekvés leghangosabb szószólói mind az emberi kultúra porig való leböcsmér- lésére épít, s követelik, hogy e kultúrától izoláljuk el a gyermeki lelket. bestreich szerint az emberiség egész kultúriecsegése hazugság, butaság és önámítás, Kawerau lejjebb értékeli ezt a bantu négerénél, vagy az eszkimóénál, Rühle a fennálló társadalmi rendet tartja méltatlannak arra, hogy neveljen, Schulz a hatalmasok önző uralmát látja minden nevelői ténykedésben. Emez elkeseredett hangok kultúra- és osztálygyűlöletéből hiányzik az emberi szolidaritás minden nemessége és lojalitása; szakítsa szét az embereket a borzalmas bellum omnium contra omnes úgy, hogy még az emberiség közös szellemi vívmányai se kapcsolják őket többé össze. Éljen mindenki magának, s amit együtt alkottak, az mind vesszen el. A harmadik csoport még tovább megy, s nemcsak a mai kultúrát, hanem az egész emberi múltat s történelmet száműzni akarja a gyermek tekintete elöl. Gustav Wynecken meg akarja szabadítani az ifjúságot a történelmi gondolkodástól, s Tolstoj, aki bár gróf s a világ egyik legnagyobb zsenije, de a lelke mélyén ős barbár, mint minden orosz, ellene van a történelem tanításának, mert az ősök tisztelete megköti a gyermeki lelket. Ugyanezt mondja Max Adler, lélektani tudása nem oldozza fel kora bűnei alól, amikor azt hirdeti, hogy az ősök és a hagyományok szellemében való nevelés a
