Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 8. szám - Bartók Miklós: Fegyelem és világnézet
Bartók Miklós: Fegyelem és világnézet. 363 lázas tünetek, melyeknek megszüntetésére és nem szentesítésére, törvénybe való iktatására kell törekednünk? Itt van az ideje, hogy visszatekintsünk a múltba, s annak a forrongás tanulságaival való egybevetésével mérjük ki a haladás útját. Mindennél fontosabb ez a nevelés terén, mert a politikában egv tollvonással itt van az új világ, a nevelés terén viszont, mint a távoli hegyekről a kiáltás visszhangja, egy emberöltő után tér vissza az, amit ma hirdetünk. Az átmenetiség minden belső baja megvan tehát a mai pedagógiai divatokban ; az Ellen Key és Montessori sorvasztó elvnélkülisége minden olyan korszakban irányeszmévé vált volna, melynek a világnézeti tisztulatlanság a legfőbb kórtünete. Szinte matematikai pontossággal meg lehet jövendölni, hogy bármikor valami ebben a világban összeomlik, a szubjektivizmus sötét apothéózisa fogja követni, mint a tatárhadak dúlásait a varjak serege. Tudjuk nagyon jól, hogy a szubjektivizmus igen sokat lendített a filozófia, a művészet és az irodalom terén, játékaiban bárki gyönyörködhetik, s el kell ismernünk létjogosultságát, ha másért nem, a szellem jogáért. De ami a kiválóságok joga, nem lehet a tömegeké és a gyermekeké, s amit a művészet csinál, nem csinálhatja a politika, a jog, vagy a nevelés. A nevelés a legnagyobb előrelátásra kötelezett politika, s ha a művészetnek még a felelőtlensége is lehet művészi, addig a nevelésnek minden felelőtlensége életébe kerül. Amikor a háború után az ország rombadől, keletkeznek képtelen szellemi irányzatok, melyeket kihevertünk ; néhány eső utáni bolondgomba, mely mérgezett ugyan, de védett ellene a nagy tömegek immunitása. De amikor az összefogástól, az uniformizálódástól való irtózás politikai szubjektivizmusa a „nem akarok katonát látni“-féle jelszavakban lúd- bőrözött ki a beteg ország testén, akkor erre ráment az ország, s csak súlyos amputációk árán sikerült a puszta életét megmenteni. Más a szubjektivizmus, mint filozófia és más mint politika. S főként más, ha az én komoly méltósággal ébred önmaga tudatára, s más, ha sportot űzünk minden szertelenségből s mindenből, amely nem alkalmas arra, hogy egyetemes törvényhozás elvéül szolgálhasson. Maga az átmeneti állapot is megmagyarázza tehát a világ el- atomizálódását s a pillanatnyi látások uralmát a rendszeralkotásra való törekvés helyett. A múlt század közepén azonban speciálisabb okok is szolgálták a kollektív öntudat szétesését, s ez a liberálizmus vívmányai fölött való elbizakodottság volt. A nemzetek végső ökölcsapást mértek az abszolutizmusra, mellyel kivívták szabadságukat s függetlenségüket. A szabad nemzeteken belül újabb szabadságharc indul, s kivívják függetlenségüket a társadalmi osztályok, nemzetiségek, felekezetek. Társadalmi osztályokon, nemzetiségeken és felekezeteken belül újabb elnyomatásra döbben rá a világ, harc indul, s kivívja függetlenségét az egyén. De itt sem áll meg az atomokra való bomlás, meri az egyénnek világnézete van, mely összeköti, vagy elválasztja embertársaitól, el kell tehát vetni a világnézetet, s az egyén létezésének alapja kizárólag az lesz, hogy van.
