Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 8. szám - Dr. Péter Zoltán: A debreceni református kollégium ifjúságának telepítési mozgalma
348 Dr. Péter Zoltán: A debreceni kollégium telepítési mozgalma. mégis az iskola vajmi kevés alkalmat teremthet tanítványainak az általa hirdetett erkölcsi elvek megvalósítására, cselekvő begyakorlására. Az iskola ma is legnagyobb részt csak tanítja a morális elveket, de nem tudja begyakoroltatni. Jó szerencse még, hogy a tanítást támogatja a tanárok egyéniségének nevelő hatása. Az élet a maga észfölötti összefüggéseivel, titokzatos lelki kapcsolataival úgy van berendezve, hogy a szándékos, tervszerű magatartáson és tudatos tanító és nevelő eljáráson túl a tanár egyénisége is közvetlen nevelő hatást gyakorol a növendékekre. Sőt ez a legmélyebb életalakító befolyás, amit a tanár ki tud fejteni minden szándékosság, készülés, elméletesdi és színjátszás nélkül. Nem is érne semmit, ha tudatosan akarna másként mutatkozni növendékeinek, mint ami az igazi lénye, mert azok úgyis észreveszik az áltatást. A diák intuitív látással megérzi, hogy kiben mi lakik, és romlatlan szívének ma is csak az igazi jellem az eszménye. Ezért fontosabb minden elméleti képzettségnél, módszeres ügyességnél, hogy milyen tanári jellemek állanak a tanulók előtt. A nevelő példaadásának nagy formáló hatása mellett rosszabbul állunk az iskolai erkölcsi nevelés másik fontos tényezőjével : a tanulók aktív közreműködésével. A tanulói kötelességteljesítés gyakorlása, amit szeretünk az életben való kötelességteljesítés előképének tekinteni és tanítványainkkal is annak tekintetni, nem elégíti ki az erkölcsi nevelés eme követelményét. Megúnt teher a diákok egy része számára, aminek erkölcsi jelentőségét nem érzik át teljesen, mások számára pedig nem tölti be az egész élethivatás tudatát. A mai diák többre tart igényt, minthogy csak diáknak számítson. Részt kér a felnőttek életformájából is. Ennek is van mélyen fekvő alapja. A diákkor nem lehet lezárt, önmagának való életforma, hatalmas kőfalakkal körülvett terület,' amelynek bástyáin nem szabad kitekintenie a diáknak. A mai diák épúgy, mint a régi, amint növekszik, nemcsak diák akar lenni, nem ebben akarja kiélni növekvő lelki erőit, hanem teljes ember, s mint ilyen a nemzeti közösség, a társadalom tagja. Ezen a téren pedig tevékenysége nagyon korlátozott. Nemzeti nevelésünk eszközei jóformán a nemzeti tárgyak adta alkalmak és a nemzeti ünnepek hangulata. Nem lebecsülendő, s még kevésbbé elhanyagolható tényezők ezek sem, csak az a baj velük, hogy nem mennek túl az értelmi és érzelmi ráhatás keretein. Csak ismereti és hangulati elemeket nyújtanak a léleknek, amelyek nem jutnak érvényre a mindennapi élet cselekedeteinek motiválásánál. A tanuló erősen buzgó nemzeti érzése és felfogása mintegy el van metszve cselekvő élete aktivitásától. Nem tud megnyilatkozni. Ha mégis előtör, akkor hazafias szólamokban, versekben stb. éli ki magát. Itt is azzal nyugtatjuk meg magunkat, hogy majd, ha felnő, ezen elveknek és ennek az érzületnek megfelelően fog cselekedni. Félős azonban, hogy ez a szakadás érzelemvilág, elvek és az élet tettekben való formálása között később, az alkotó férfikorban is
