Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 7. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 321 És miként a gyermek lelke megérzi édesanyja hangjából — legyen az akár dicsérő, akár dorgáló — a feléje irányuló szeretetet, s igyekszik ezt ő is szere- tetével és bizalmával viszonozni, úgy minden jó nevelőnek is el kell találnia a hangot is, amellyel dorgál, vagy büntet, mert az ideges, türelmetlen, gúnyos, vagy indulatain uralkodni nem tudó nevelő előtt a félelemtől már eleve becsukódik a remegő gyermek ajka, bizalmatlanná, ha nagyobb, dacossá válik, s ez az érzelem sokszor nyolc éven át szorongó érzésként nyomja őt. Míg ha a nevelőt és a növendéket a szeretet szálai kötik össze, itt a dicsérő szó érték, mert az igazi érdemet jutalmazza, s újabb nemes tettekre sarkall, a szelíden figyelmeztető, vagy intő szó nem fájdalmas és hosszan gyógyuló sebet ejt, hanem beláttatja a hibát, s annak megszűnését megindítja, s lassan meg is szünteti. Nem az a jó tanár, aki sok ismeretet tud átadni, hanem az, aki melegen érző szívének szeretetét reá tudja pazarolni az apró és nagyobb ember- palántákra : nem az, aki ridegségével félelmet és reszketős tekintélyt tud magának szerezni, hanem az, aki a bizalom láncával tudja magához kapcsolni a szíveket, az, aki tényleg megértő apja-anyja tud lenni a reábízott növendékseregnek. Legyen hát a megértő szeretet mindnyájunk vezérlő elve az új iskolai esztendőben 1 Nyíregyházán. Weiszer Gyula. Néhány szó (mégegyszer) a diáklevelezésről. \/~ Nem régen kaptam meg a Magyar Cserkészszövetség Diáklevelezési Irodájából, Átányi István tanár úrtól, aki diáklevelezésünk hivatott és lelkes propagálója, egy csehszlovák leány címét, azzal a felszólítással, hogy diákleányaim között levelezőtársat keressek neki. A hozzáfűzött megokolás következő : „Az utódállamokkal ez évben kísérletképpen megindult levelezés egyik érdekes következménye, hogy aránylag sok németnyelvű levelezési kérést kapunk Cseh- és Morvaországból. Minthogy diáklevelezésünknek célja, hogy a külföld ifjúsága hazánkat a magyar ifjúságon keresztül helyesen ismerje meg, e kérések megfelelő elintézésére nagy gondot kell fordítanunk. Továbbá a diáklevelezésben ez az út vezet az elcsatolt területek magyarságával való szorosabb érintkezés felé.“ Bármelyik utódállamunk ifjúságánál, úgylátszik, egészen újkeletű jelenség, hogy csonkaországunk ifjúságával kapcsolatot keres. Amennyiben e közeledés mögött a megismerés és barátkozás őszinte szándéka rejtőzik, ez a közeledés tényleg nem elutasítandó, és szükség van rá, hogy ifjúságunk részéről visszhangra találjon. Maga a megokolás utolsó mondata — ne tessék rossz néven venni — némileg gondolkodóba ejtett. Eddig t. i. az utódállamok minden törekvése arra irányult, hogy kisebbségeinket minden magyarországi élet elől elzárja. Mindnyájunk előtt ismert minden könyv, újság, folyóirat beviteli tilalma, amelyet minden határállomáson minden határrendőr biztos mozdulattal éppen abból a táskából, illetőleg kabátzsebből húz ki, amelyikbe bedugtuk. Nem hiszem, hogy akár egy latin nyelvtant át lehetne vinni, amelyik Budapestről jön. Ettől eltekintve, nagyon helyesnek találom az intenciót : szükséges volna ismerni az utódállamok ifjúságát. Éppen ha a magyar jövőt nézzük, sokkal jobban és közvetlenebb forrásokból kellene ismernünk a körülvevő népek politikai és társadalmi viszonyait, lelkületét és gondolkozását. Az ilyen irányú érdeklődést is fel lehetne kelteni érettebb ifjúságunkban ; különösen 17—18 éves fiúkra gondolok, de csak olyanokra, akiknek már határozottan fejlett nemzeti érzését és gondolkozását nem érinti és nem ejti hatalmába egy másik nép felfogása, másrészt eléggé higgadt már ahhoz, hogy tárgyilagosan és lehetőleg szenvedély nélkül tudjon látni idegen gondolkozásban. Itt, szükségből jó egy semleges nyelv, Csehországban német, 3
