Protestáns Tanügyi Szemle, 1938

1938 / 7. szám - Rezessy Zoltán: A nemzetiszocialista szellem a német középiskola tudományágaiban

294 Rezessy Zoltán : Nemzetiszocialista szellem a német középiskolákban. vízcseppjeinek sejtelmes suhogásából is, amint tovasurran a magyar földön a nagy folyó ; de kihallik szava nemzetünk életsorsának árjá­ból is, amint tovazúg a magyar történelem zátonyos medrében a tömérdek magyar szenvedés. Sopron. Csanády Sándor. Ha a mai német iskolai és nevelőéletet meg akarjuk a maga való helyzetében ismerni és érteni, hogy némikép okulhassunk is belőle, rá kell mutatnunk mindenekelőtt arra, hogy a hitleri nemzetiszo­cialista kultúrprogramm hogyan érvényesült az egyes középiskolai tudománykörök átformálásában, hogyan kaptak azok ez új nemzet­politikai világnézet kisugárzásaként új alapzatot, új célkitűzéseket, s hogyan lett igy már gyökerében az egész középiskolai nevelőmunka az országos nemzetiszocialista munkafront szerves és nélkülözhe­tetlen részesévé. Mindez az alábbi tudománykörök reformálásában tükröződik a legszembetűnőbben elibénk s lényegileg abban, hogy e tudományköröket s azok művelését, felszabadítva a szabadelvű önmagáértvalóságból, életfeletti elvontságból s szétziláltságból, egy­ségesítették a szociális népi közösség szolgálatának célkitűzésével, így akar az egész nemzetiszocialista tudományos nevelő és kultúr- munka általában a német szociális népi közösség öntudatos s össze­fogó szolgálatába állani, s mindaz, ami ezzel ellentétes, vagy rajta kívülálló, létjogosultságát és becsét elvesztette. Az olvasó sok párhuzamra fog bukkanni itt, melyek a mi újabb- kori nevelőreformjainkban is jelentkeztek, azzal a lényeges különb­séggel, hogy míg Németországban e reformok az egységes szellemi háttér és irányítás révén harmonikus eredményekben érvényesültek, addig nálunk hosszantartó ingadozásnak és bizonytalanságnak lettek többízben az okozói. A nemzetiszocialista kultúrprogramm sajátossága tán a leg­jellegzetesebben szembetűnő éppen abban, ahogy a neveléstudomány feladatát felfogja és előírja. A szabadelvű kor pedagógiáját a követ­kezőkben bírálják : Már a neve is rossz. A pedagógia gyermekvezetést jelent, holott a nemzetiszocialista állam neveléstudománya a népi közösség nevelőtudományává (Volksführungswissenschaft) akar lenni. Az eddigi neveléstudósok csekély kivétellel (Pestalozzi) elméleti rendszerek álmodozó képviselői voltak (Rousseau), akiknek nevelő­eszménye kívül áll a népi közösségen (Emile légies, életidegen alakja) s akiknél a jellemképzés háttérbe szorul a racionális oktatás mellett A nemzetiszocialista szellem a német középiskola tudományágaiban. A neveléstudomány.

Next

/
Thumbnails
Contents