Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 6. szám - vitéz dr. Bessenyei Lajos: Iskolalátogatási forgácsok
Vitéz dr. Bessenyei Lajos : Iskolalátogatási forgácsok. 245 egy-két pillanattal tovább ír valaki, akkor e tekintetben is kifogástalan munkát hoz létre. De a tartalmi értelmetlenséget, hiányosságot is el lehet kerülni parányi gondossággal, amit jogosan igényelhetünk minden tanártól. Egyébként tapasztalatom szerint e téren ritkán fordul elő fogyatékosság. A módszerességről is szeretnék pár szót szólni. E tekintetben igen nagy különbséget lehet észlelni az egyes tanárok között. Úgy lehetne a dolgot meghatározni, hogy a régi szabású, a múlt hagyományait követő, herbarti iskola tanárai és a legújabb pedagógiai eredmények öntudatos követői, a munkáltató iskola harcosai verődnek össze nagy tarkaharkaságban egy táborrá a legtöbb iskola tanári testületének a keretén belől. Valósággal a múlt együtt dolgozik a jövővel. És ezt nemcsak nem kifogásolom, de helyesléssel látom. A természetes fejlődés csakis így van biztosítva, márpedig a forradalom sehol és semmiben sem kívánatos, a pedagógiában azonban egyenesen veszedelmes. Az iskolai élet és működés fokozatosan alakuljon át, nyomról-nyomra és lassan vetkőzze le magáról az ósdi, elavult formákat, és ugyancsak lépésről-lépésre öltse magára az új reformokat. Ne ugrásszerűen haladjon előre, hanem járható lejtőn emelkedjék felfelé. Ezért kell a kétféle tanári nemzedék együttműködése, összefogása, mert ebből alakul ki az igazán helyes irány. A régi iskolának igen sok értéke volt, amit ma sem tudunk jobbal felcserélni; tehát óvatosan kell elbírálni a hagyományait, és erős tévedés lenne, ha mindent ki akarnánk belőle lökni, ami régi. S az új irányzatnak, amit talán leginkább nevezhetnénk munkáltató iskolának, nem minden törekvése, kezdeményezése jó, csak azért, mert új. Itt igazán százszázalékig helyes az ,,aurea mediocritas“ : átmenteni a régiből minden jót és mellőzni az újból minden kétes értékűt. Ami már most a methodikai és didaktikai kérdéseket illeti, az minden hozzáértő előtt nyilvánvaló, hogy ilyen rövid megnyitóban még töredékekben sem lehet ezekkel foglalkozni. A tanítástan általános problémái és az egyes tantárgyak szakmethodikája akkora anyag, hogy annak futólagos felvázolására is órák kellenének. Egy alapelvet azonban szeretnék erősen kihangsúlyozni. Ne menjünk túlzásba a módszereskedésben ! Ne legyen a módszer öncéllá, ne fajuljon a tanítás a methodikai fogások bűvészkedő sorozatává, ne süllyedjen el a számonkért és feldolgozandó ismeret a methodiká feneketlen tengerébe. A módszer — ezt-nem szabad sohasem elfelejteni — csak eszköz a tanítás számára, amit ha kínosan keresgélünk és mesterkélten alkalmazunk, akkor óráinkat szárazakká, lélektelenekké tesszük, és nemhogy közelednénk célunkhoz, hanem attól mind messzebbre távolodunk. A rátermett tanár methodikája természetes, magától jön és magával ragad, mindig leleményes a legkisebb keresettség nélkül, ha százszor ismétlődik is, azért nem válik unottá, kopottá, hanem újra és újra eredeti zamatú marad, mert táplál és üdít, mint a mindennapi víz és kenyér. A jó módszer olyan, mint egy pompásan szabott öltözet fazonja : a finom anyagot kiemeli, érvényre
