Protestáns Tanügyi Szemle, 1938

1938 / 5. szám - Molitor Gusztáv: Evangélikus tanítóképzésünk jövője

Molitor Gusztáv : Evangélikus tanítóképzésünk jövője. 227 iskoláknál jelenleg működő 9000 tanerő közül az ev. vallású tanítók száma lassanként teljesen elapadna. Teljesen bizonyos, hogy a sop­roni tanítóképző-akadémiára a 25-ös létszám miatt a jövőben csak dunántúli növendéket fognak fölvenni, és a miskolci tanítóképző­akadémia — mint jelenleg, úgy a jövőben is — a többi három egyház­kerület evangélikus tanító- és kántorképzését lesz hivatva szolgálni. Amíg 1910-ben Nagy-Magyarországon 48 tanító- és 34 tanítónő- képzőintézet volt, addig 1937-ben hazánk harmadrészére csökkent területén a tanítóképzők száma 19, a tanítónőképzőké pedig 36. A tanítóképzők aránylagos csökkenésével szemben a tanítónő­képzőknek aránytalan gyarapodása következett be. Mivel a tanító­képző-akadémiák száma 40 lesz, magának a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak is az a törekvése, hogy a jelenleg működő tanító­képzők mindegyike kapja meg az akadémiai tagozatot, mert akkor is 19 tanítóképző-akadémiával szemben 21 tanítónőképző-akadémia lesz, és 475 fiúval szemben 525 leány nyer majd tanítói oklevelet. Márpedig minden iskola fenntartónak mindig több tanítóra, mint tanítónőre van szüksége. 1935-ben 19,563 tanító közül 10,892 volt férfi, 8,671 pedig nő. A jelenleg működő 19 tanítóképzőintézetnek tanítóképző-akadémiává való kifejlesztése egyháznak és államnak egyaránt nagy és közös érdeke. A statisztikai adatok egybevetése alapján kitűnik, hogy 1935-ben az összes tanítónőképzőintézetekben az ev. leánynövendékek száma 317 volt. Szarvason 95, a négy állami tanítóképzőben 72, a többi másvallású tanítónőképzőben pedig 150. Összehasonlítva a tanító- és tanítónőképzőkben járt ev. növendékek statisztikai adatait, megálla­pítható, hogy míg az ev. fiúnövendékek közül 74% járt ev. képzőbe, és csak 26% nem evangélikus képzőbe, addig az ev. leánynövendékek közül csak 30% járt evangélikus képzőbe, ellenben 70% nem ev. tanítóképzőbe. Természetes, hogy a tanítónő-akadémiákon a 25-ös létszám miatt, s a miatt is, hogy a jelenleg működő 36 tanítónőképző helyett a jövőben csak 21 tanítónő-akadémia lesz (a többi megmarad­hat líceumnak), a nem ev. tanítónőképző-akadémiákon is tetemesen csökkenni fog az ev. vallású növendékek száma. Jóslásokba bocsát­kozni nem lehet, mert senki sem mondhatná meg azt, hogy a j övőben az ev. leánynövendékek mily számban nyernek majd felvételt az állami és másvallású tanítónőképző-akadémiákon- Ha azonban be­következnék az a nem várt eset is, hogy a nem ev. tanítónőképző- akadémiákon az ev. vallású leányok száma a jelenlegi 70%-ról (222 növendékről) esetleg 40%-ra (127 növendékre) csökkenne, akkor is évenként a nem ev. tanítónőképző-akadémiákon 25 ev. leány nyerne tanítói oklevelet. Abban az esetben pedig, ha a jelenlegi ev. tanítónőképzőintézet csak mint líceum folytatná működését, sok jelesen érettségizett növendék biztosítaná felvételét más akadémiára, s ezzel az évenként tanítói oklevelet nyert ev. leányok száma föltétlenül a harmincas szám fölé emelkednék.

Next

/
Thumbnails
Contents