Protestáns Tanügyi Szemle, 1938

1938 / 4. szám - Dr. Hamvas Gyula: Egy középiskolai ismereti anyagrészlet időszerű pedagógiai összefüggései

Dr. Hanums Gi/ula : Középiskolai anyagrészlel pedagógiai összefüggései. 169

teremt. Mi az erőarányainkkal, környező szomszédaink sajátos viszonyaival összefüggésben sohasem rendelkezhettünk szabadon testünkkel, lelkűnkkel, s ez a viszonyok szülte tehetetlenség a haladás gyors ütemében az összezúzódás és megsemmisülés veszedelmét rejtette magában. Ezt a gondolatot ki kell fejtenünk a gyermek előtt, itt nem állunk az okadatolás olyan nehéz problémája előtt, hogy a gyermek előtt ne világosodnék meg, miért szakadt reánk a világháború minden iszonyú megpróbáltatása és miért kellett 600,000 halott magyarral fizetnünk. Azért semmiesetre nem, mert a magyar gyáva faj. Itt van József kir. herceg, Egy nap Doberdón, itt van Komáromi János A rarancei dombon című olvasmánya. A tanulók előtt föltárulhat a pokol minden kínjával megbirkózni tudó magyar erő és elszántság, de feltárul a sorsközösségben élő német honfitársaink lelki és testi kiválósága is. Élő tanukul hívjuk a tanulók atyját, nagyatyját, rokonságát, akiket a golyók, járványok épen hagytak a háborúban, vagy akiknek a fejfájához kizarándokolnak kegyeletet leróni.

És jött az összezúzódás legfájdalmasabb fázisa a megszállás, mely. témakört a negyedik csoport olvasmányunk dolgozza fel Félárbocon az országzászló címen. Rákosi Viktor Gábor diákja elmondja, a kínok, szenvedések milyen tengerét jelenti az invázió.

A sárospataki nagybotos lelkes elbeszélése a szenttamási sáncokról új hőskölteményt mond el a magyar vitézségről, s a tanár ehhez még magánolvasmányképpen felolvassa a dicsőséges történetnek ama lapjait is, amelyeken a verbászi svábok összetörik a Szenttamás felé siető szláv csapatokat, mindezt azért, hogy a tanulók előtt illusztrálja, mekkora dicsőség halkult el, mikor jöttek 1848-ban az orosz megszálló csapatok.

De elolvassuk e ciklusban a Kökardot is, melyben a jelen megszállás minden keserűsége, nyomasztó volta és reménytelensége sír fel. Kezdetben sötétedik a magyar élet alkonya. A reggeltől nem az új remények hajnalát várjuk, a déltől nem a pozitív eredmények bízó hangosságát; az alkonyattól az estétől borzadunk, mert ez a csendet, reménytelenséget, a megsemmisülést hirdeti. Minden osztályban van erre koronatanú az olvasmányon kívül, talán a tanár, talán a határon átdobott tanuló, vagy rokona. Akár van, akár nincs, de megidézzük sokszor és gazdagon a megszállott területi írók művein keresztül mindazon lélekgyötrő fel-feljajduló kínokat, amelyek a költészet zengő, viharzó hangskáláján keresztül törnek a megszólalásig.

Nekünk kell arra is figyelmeztetni a tanulót, hogy a költészetnek ezek az égő és égető panaszszavai szilárd erőpontok az önvédelemhez, a rabságban élő magyarok lelki erőgyűjtéséhez : a könny és a vér tartja össze őket a hitvallásban. Megidézem a tanulók elé azt a református papot, aki az országutak fáiról gyűjti az epret, s azt adja el, hogy helyén, az ősi magyar ekklézsiában maradhasson, ott az új hódítók területén.

Ezek kétségtelenül mind erős indítékok, tudatos irányítások és