Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 1. szám - Dr. Láng Margit: A latin nyelv kapcsolata a középiskola többi tárgyaival
Dr. Láng Margit: A latin ngelv kapcsolata a középisk. többi tárgyaival. 9 fegyelmezett logikának, mint a latin tanár a német nyelv nyújtotta analógiáknak; míg a latin és román nyelvek egybevetésénél a nyereség mindkét részről körülbelül egyenlő. Hogy a nyelvi és irodalmi anyagból mit használjunk fel az egybevetésnél, arra nézve a szaktanárok előzetes megállapodása nem szükséges és talán nem is kívánatos. A tanterv meghatározta olvasmányok szókincse és alakulatai úgyis megszabják az anyagot, melyből a tanár belátása és pedagógiai tapintata kiválogathat egyes szembeszökő példákat. Idegen anyag belevonása a tanulók megterhelését jelentené ; a munkaterv részletes meghatározása pedig túlnagy szerepet juttatna annak, aminek csak háttérül kell szolgálnia, és az előre megállapított formákba-merevedés (amire úgyis hajlamos a tanári munka hivatalos irányítása) a tanítás közvetlenségének, természetességének rovására menne. Egészen különleges a magyar nyelv viszonya a latinhoz. A magyarság sajátlagos politikai fejlődése folyamán sok évszázadon át egészen a legújabb időkig a latin szavaknak nagy tömegét részben változatlanul, részben átalakítva vagy átolvasztva magába felvette ; nyelvrendszerének és gondolkozási formáinak őseredetisége azonban nem esett áldozatul a latin nyelv nagy kultúrfölényének. A magyar gyermek veleszületett nyelvtehetsége ellenére nem olyan könnyen illeszkedik bele a latin nyelv némely sajátosságába, mint a latinhoz közelebbi atyafiságot tartó gyermek (gondoljunk csak a birtokviszonyra, vagy a „habere“ igére !) ; szókincsének gyarapítását viszont nagyon megkönnyíti a nyelvünkbe bekerült tömérdek latin szó, melyeknek kiküszöbölése sem a legújabb nemzeti irányú irodalmi mozgalmaknak, sem a legeslegújabb nyelvtisztító törekvéseknek sem sikerült teljesen. Éppen legmagyarabb érzésű és gondolkodású regényírónknak, Jókainak, nyelvében szinte hemzseg a sok idegen, főleg latin kifejezés ; nemcsak olyankor, ha a helyzet vagy egyén jellemzése megkívánja, hanem ahol ez nem is indokolt; pedig egyébként utolérhetetlen nyelvének népies zamatja, tősgyökeres, magyaros észjárása. Mulatságos és tanulságos példaként bemutatjuk Kisfaludy Károly Kérőinek halhatatlan alakját, a latinoskodó Perföldy prókátort. S amikor benne hű képét mutatjuk be egy letűnt kornak, amely ezt a beszédmódot tartotta a magyar táblabíróvilághoz méltónak, egyben alkalmat adunk a tanulónak, hogy játszva sajátítson el sok olyan latin szót, melynek megtanulása egyébként véres verítékbe került volna. Az irodalomtörténet-tanításban, az egyes írók tárgyalásánál és az egybefoglaló irodalmi áttekintésnél ki kell emelnünk a latin irodalom világtörténeti jelentőségét, mint az emberi művelődés folytonosságának fenntartóját, az ókor és jelen egybekapcsolóját. Elméleti és gyakorlati szempontból célirányosabb azon szálak részletesebb ismertetése, melyek a latin irodalmat a múlthoz kapcsolják, mint azoké, melyek mai kultúránkhoz vezetnek. A görög irodalmi kapcsolatok érdemleges tárgyalása nélkül hogyan értethetnők meg azt a bonyolult
