Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 4. szám - Dr. Evva Gabriella: Karacs Teréz élete és munkássága
Dr. Etwa Gabriella : Kar ács Teréz élele és munkássága. 159 korában ébredezett benne a nevelői hajlam, a tanítási készség. A családi körben, anyját helyettesítve, kisebb testvéreivel sokat foglalkozott, tanítgatta őket; apjától pedig korához képest széleskörű földrajzi tájékozottságot szerzett, s ezért elemi iskolai tanítója a földrajz tanítását teljesen rábízta : „Csak rajta kis Karacs, te jobban érted a mappán való járást, hiszen atyád készítette és ajándékozta azokat az iskolának“ — mondotta, mikor ő szerénykedett. Nevelői pályájának kezdetét annak a hatásnak az észrevételétől számítja, amelyet leánytársaira a német dalok lefordításával és földrajzi tanításaival gyakorolt. Idők múltán ugyanis nemcsak a német szerzők költeményeit, hanem az eredeti magyar költői műveket is énekelték németajkú barátnői. Földrajzi tudásának is nagy hatását észlelte. Mindig örömmel hallgatták barátnői, ha a náluk levő számos térképről nekik előadást tartott. Atyja igen gyakran vitte magával kirándulásaira ; így szerzett tapasztalatait mindig hosszú levélben közölte velük a távolból. Ezek a körülmények szoktatták arra, hogy amit megtanult, azt másoknak is meg tudja tanítani, s így jutott arra a tapasztalatra, hogy még igen sok hiányzik leánytársainál a szükséges „neveltségből“, viszont azok is meggyőződhettek arról — írja — , „hogy még tőlem sokat tanulhatnak, amit eddig nem szerezhettek meg — fájdalommal valljuk meg — a főváros leányiskoláinak igen kezdetleges állapota miatt“. így erősödött évről-évre nevelői öntudata. Az iskolai mozgalmakat mindig nagy figyelemmel kísérte. 1840-ben hosszabb időt töltött Máramarosszigeten, ahol — mint akkor már ismert írónőt — többen alkalmasnak mondották a tanítói pályára, mivel nagy érdeklődéssel vett részt az ottani leánygyermekek évvégi vizsgálatain. Különösen Papp János igazgató és neje biztatták rá, mikor pedig a máramarosszigeti líceum egyik kiváló tanárának, Lugossy Józsefnek nagyhatású székfoglaló beszédét hallotta, lelkében olthatatlan vágy ébredt a tanítói pálya iránt. így érthető meg az a nagy lelkesedés, amellyel 1846-ban a miskolci leánynevelő- intézetben tanítói működését megkezdte. A református egyház meghívását azonban nem fogadta el rögtön : időt kért a gondolkozásra. Bírálgatta magát, hogy meg tudná-e azokat az eszméket, elveket valósítani, amelyek lelkében oly régóta éltek, az egyház és a haza javára. Gondolkozott, de szorgalmasan készült, tanult: „...Természetesen, hogy működő tanítóvá lehettem, erre alapos tudományossággal biró atyám és anyám képezett, kik buzgalommal igyekeztek a lelkem által szomjazott ismeretekbe bevezetni“ —- írja öreg korában hálás gyermeki szívvel. És négy elemi iskolai osztály végzettséggel, de otthonából hozott egyszerű erkölcsében, magyar nemzeti szellemében, magas műveltségével és fejlett nevelői gondolkozásával rövid idő alatt nagy hírnévre emelte a vezetése alatt álló nőnevelőintézetet. Tanítói rátermettségét mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a forradalmi napok alatt sem engedte az intézetet feloszlatni. Bár a harcok legvéresebbjei éppen Miskolc közelében folytak le,
