Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 2. szám - Dr. Horváth Károly: A földrajzi szertár
ür. Horváth Károly: A földrajzi szerálr. 83 Állítsuk össze az iskola környékén lévő alkalmas tájékozódási pontokat, a földtani feltárásokat, agyaggödröket, homok-, kavics- és kőbányákat, ahol feltárva szemlélhetik a föld kérgét alkotó kőzeteket. így lassanként, évek hosszú során át összegyüjthetjük a honismeret anyagát. A tudományos irodalom mellett nem szabad megfeledkeznünk a módszertani és didaktikai irodalomról sem, mivel módszer nélkül sikeresen tanítani nem lehet. Ma már — hála Istennek — még azok is bőséges irodalomban válogathatnak, akik csak magyarul tudnak. 2. A honismereti könyvtárat ki kell egészíteni honismereti térképgyűjteménnyel. Idetartozik elsősorban községünk, városunk térképe, fali és kézi térképek egyaránt. Felhasználhatjuk a régibb térképeket is, hiszen csak azok segítségével ismerhetjük meg a község, a város kialakulását, lassanként való fejlődését, települése történetét, módját. Néhány telekkönyvi lapot is beszerezhetünk, kisebb méretűtől kezdve a szokásos méretekig. Ezeknek a használatával a tanulók könnyen megszokják a térképábrázolás különböző formáit. Idekerülnek a talaj ismereti, földtani térképek, földtani szelvények, metszetek nagyítva, éghajlati grafikonok, a városunkon kereszrüi- folyó patak, folyó vízállásának grafikonja stb. Mikor a tanulók maguk készítenek lakóhelyükről, városukról tervrajzot, térképet, sohase fektessünk súlyt az utcahálózat kimerítő ábrázolására, hanem inkább a tájékoztató fővonalak (sugárutak, körutak) kiemelésére, a város alaprajzának megismerésére, azután összehasonlítás céljából kellő számú magassági pontnak a bejegyzésére. A térképgyűjtemény lényeges alkotó részei a térkép megértetésére szolgáló segédeszközök, mint pl. a homokasztal, agyagszekrény, a részletes katonai térkép stb. Mindezeknek a tanítás kezdő fokán igen jó hasznát vehetjük. 3. A honismereti térképek mellett pótolhatatlan szolgálatot tesznek az egész és féldombormüvek is. Nemcsak áttekintést nyújtanak a szülőföld, a haza, talaj- és tájalakulatairól, hanem munkára ösztönzik az oktatót is. Főleg a térképolvasásban, a térképvázlatok készítésénél hasznosak a domborművek. Az egyenlő magasságú pontokat megjelölve, könnyen elképzelhetjük, berajzolhatjuk a szintvonalakat. Ma már nem kell külföldre mennünk, itthon is elsőrangú domborművek készülnek. 4. A földrajztanítás szolgálatában tág szerepe jut a földrajzi képeknek, felvételeknek, diapozitivoknak és filmeknek. Erről mind az államnál, mind a székesfővárosnál külön szerv, a filmoktatási kirendeltség gondoskodik. Minden dolgot nem szemlélhetünk meg még a szülőföld környékén sem, azért azokat képeken, fényképeken, filmeken mutatjuk be. Egyes vidékekről egész monográfiákat állíthatunk össze fényképekből, idegen, de a saját magunk és tanítványaink felvételeiből is. Erre nézve sok iskolánkban találunk példát (Evang. gimnázium és leánygimnázium Budapesten pl.). 5. A kép mellett nagy érdeklődést kelt a földrajzi kőzetgyűjte3*