Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 2. szám - Dr. Harsányi István: Gúny, féltékenység, közömbösség és a nevelő
78 Dr. H arsányi István: Gúny, féltékenység, közömbösség és a nevelő. S még akkor is, mikor pl. rossz szokások, illetlenség, udvariatlanság, neveletlenség és erkölcsi kisiklás elleni küzdelemről van szó, nagyon tapintatosan kell vele bánnunk, s ezerszer meg kell gondolnunk, hogy ne inkább valami más, humánusabb, a nevelő és nevelt viszonyához jobban illő segédeszközhöz forduljunk-e ! Féltékenység. Arról beszélgettünk egyszer néhány kartársammal, hogy mennyire szükséges az, hogy a tanár iskolán kívül is, minél több életmegnyilvánulással kapcsolatban foglalkozzék diákjaival. Az ám, jegyezte meg valaki, csakhogy nagy itt a bökkenő, mert ebben az esetben sokszor tanártársai féltékenységének van kitéve az ember. . . Megdöbbentem. Hát lehet-e egyáltalában féltékeny egyik pedagógus a másik munkájára? Bánthat-e az egy nevelőt, ha valaki más is sokat foglalkozik az ifjúsággal? Eddigelé föl sem vetődött bennem ez a gondolat, s most íme elé mállt egy új kérdés. Hogy viszonylik a pedagógus a féltékenységhez? Magános vívódásaim során, miközben a „puritán pedagógia“ elvrendszerét építgettem, rájöttem arra, hogy az imént megfogalmazott kérdést már nem lehet elintéznünk az egyszerű negativálással, azzal, hogy a tanárnak, nevelőnek mások tanító, nevelő munkája iránt nem szabad féltékenynek lennie. Véleményem szerint a kérdés egyetlen lehető megoldása ez : az a tanár vagy nevelő, aki mások tanári, nevelői munkájára féltékeny — feltéve, hogy az valóban a tanítás és nevelés nagy ügyeit szolgálja —, eo ipso nem tanár, nem nevelő. A pedagógusnak ugyanis vérében van, lelkületűnek lényeges összetevője az, hogy örül annak, ha mások is intenzíven foglalkoznak a gyermekkel, a nevelésre szorulókkal. Hiúsági és kényelmi kérdéssé senki sem alacsony íthatja le a nevelést. Mihelyt valaki féltékeny arra, hogy mások talán „túlsókat“ foglalkoznak az ifjúsággal, „túlbuzgóságukban“ átlépik a kívánatos határt, máris bebizonyította, hogy ő maga nem nevelőegyéniség. A kereskedő féltékeny lehet egy másik kereskedőre, hogy esetleg jobban szolgálja ki a vevőközönséget, mert az neki anyagi kárt jelent. Egyik hivatalnok féltékeny lehet a másikra, mert az esetleg nagyobb teljesítményei révén megelőzheti a „rangsorban“. Ezzel szemben az igazi nevelő táguló lélekkel örül annak, ha nagy nevelői munkájában segítőtársai, eszmetársai vannak. Örül, ha valaki az övénél is talpraesettebb pedagógiai gondolatokat termel ki. A folytonos haladás híve és elismerője, így önmaga revíziójára is hajlandó. Nem tudom elképzelni pl., hogy egy vérbeli cserkészvezető féltékenykedjék azért, mert csapatában valaki nála is jobb, rátermettebb vezetőnek bizonyult, többet képes cselekedni azért a célért, aminek szolgálatába állította ő maga is az életét. Nem tudom elképzelni, hogy egy tanár bosszankodjék azért, mert valaki nála jobb mennyiségtan, magyar, vagy testnevelési órát tud tartani. Égyetlen megengedhető és becsületes álláspont : a megfeszített igyekezető önfejlesztés. Nem lehet hivatása magaslatán
