Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 10. szám - Ravasz Árpád: A jó tanár
Ravasz Árpád: A jó tanár. 135 uralkodó és vezető tényező : a szeretet és a jóság. Olvastam, hogy New York egyik szűk külvárosi utcájában a szegénység és szomorúság fészkében élt egy derűs arcú, kedves jó ember, akit alig ismert valaki, de jártában-keltében csak úgy sugárzott le róla a békesség, a szeretet, a jóság, hogy valósággal megnyugvás volt vele szembemenni, vele találkozni. Mikor meghalt, megdöbbent az egész utca, s valósággal keresték szemükkel a drága jó embert, s egymástól kérdezték, hogy hol van az, aki annyi szeretetet és fényt hozott a mi szomorú utcánkba? Gyermekkoromból emlékszem, hogy mekkora lelki öröm és boldogság volt számomra az, ha az én szeretett, jó tanárom a tantermen kívül valami privát megbízásban részesített, pl. a postára küldött. Azt is tudom, hogy ezzel nemcsak én voltam így, hanem a többi tanulótársaim is. A tanuló csodálatosképpen és feltétlen bizonyossággal megérzi az ő oktatója és nevelője leikéből feléje sugárzó szeretetet. A szeretetet és jóságot nem lehet csak imitálni, a fürkésző gyermeki szem előtt hamar lehull minden álarc és kitetszik a hazugság. Önző, rideg, gyűlölködő ember ne legyen tanár, ha ad arra valamit, hogy munkájának eredménye is legyen. Az ilyen ember, akármilyen tudós is egyébképpen, az oktatói és nevelői pályán egész életében csak favágó lesz, mélyebb barázdákat nem fog vágni sohasem, szelet vet és vihart arat. A kötelességteljesítésben való hűség, a munkásság és szorgalom nem kevésbbé fontos ismertetőjele és alapvonása a jó tanárnak. Aki azt akarja, hogy dolgos és munkásemberek kerüljenek ki a keze alól, annak magának kell legjobban megfognia a dolog végét, s legelői kell járnia a rendek vágásában. Beszéddel, szóbeli buzdításokkal és frázisokkal nem lehet dolgosembereket nevelni, csak egyes- egyedül jó példával. Hiába akarok szigorú lenni és büntetéssel sújtani a kötelességeit elhanyagoló tanítványaimat, ha magam későn járok be a tanítási órákra, az írásbeli dolgozatokat nem javítom ki pontosan, az ifjúsági istentiszteleteket, amikor csak lehet, elmulasztom, s az iskolai ünnepélyeken is csak elvétve jelenek meg, s akkor is kedvetlenül. Egészen hiábavaló fáradozás mindez, ha magam nem mutatok jó példát a kötelességeim teljesítésében, ha nem láthatják a neveltjeim, hogy minden fenntartás nélkül és rendíthetetlenül hűséges vagyok azokban a dolgokban, amik reám bízattak, s amiknek a pontos elvégzésére esküvel is fogadalmat tettem. Ezért van az, hogy a tanulók szeretik és megbecsülik a legszigorúbb tanárt is, aki nem ismer tréfát a kötelességteljesítés számonkérésében, de csak akkor, ha saját maga előljár a jó példával. A komoly munkát is játékként és felületesen kezelő s nagyon enyhén osztályozó tanárt maguk a tanulók nem tartják sokra, nem szeretik és nem becsülik, csak elfogadják az ő enyheségét, mert sokszor kedvez az ő lustaságuknak. Az igazi jó tanárok mindig elég szigorúak is a komoly munka számonkérésében s ellenőrzésében, de minden cselekedetükből kilátszik a szeretet, a jóság s az igazságosság. Az ilyen munkában í*
