Protestáns Tanügyi Szemle, 1937

1937 / 10. szám - Ravasz Árpád: A jó tanár

Ravasz Árpád: A jó tanár. 135 uralkodó és vezető tényező : a szeretet és a jóság. Olvastam, hogy New York egyik szűk külvárosi utcájában a szegénység és szomorú­ság fészkében élt egy derűs arcú, kedves jó ember, akit alig ismert valaki, de jártában-keltében csak úgy sugárzott le róla a békesség, a szeretet, a jóság, hogy valósággal megnyugvás volt vele szembe­menni, vele találkozni. Mikor meghalt, megdöbbent az egész utca, s valósággal keresték szemükkel a drága jó embert, s egymástól kérdezték, hogy hol van az, aki annyi szeretetet és fényt hozott a mi szomorú utcánkba? Gyermekkoromból emlékszem, hogy mekkora lelki öröm és boldogság volt számomra az, ha az én szeretett, jó tanárom a tanter­men kívül valami privát megbízásban részesített, pl. a postára kül­dött. Azt is tudom, hogy ezzel nemcsak én voltam így, hanem a többi tanulótársaim is. A tanuló csodálatosképpen és feltétlen bizo­nyossággal megérzi az ő oktatója és nevelője leikéből feléje sugárzó szeretetet. A szeretetet és jóságot nem lehet csak imitálni, a fürkésző gyermeki szem előtt hamar lehull minden álarc és kitetszik a hazug­ság. Önző, rideg, gyűlölködő ember ne legyen tanár, ha ad arra vala­mit, hogy munkájának eredménye is legyen. Az ilyen ember, akár­milyen tudós is egyébképpen, az oktatói és nevelői pályán egész életében csak favágó lesz, mélyebb barázdákat nem fog vágni soha­sem, szelet vet és vihart arat. A kötelességteljesítésben való hűség, a munkásság és szorgalom nem kevésbbé fontos ismertetőjele és alapvonása a jó tanárnak. Aki azt akarja, hogy dolgos és munkásemberek kerüljenek ki a keze alól, annak magának kell legjobban megfognia a dolog végét, s leg­elői kell járnia a rendek vágásában. Beszéddel, szóbeli buzdítások­kal és frázisokkal nem lehet dolgosembereket nevelni, csak egyes- egyedül jó példával. Hiába akarok szigorú lenni és büntetéssel sújtani a kötelességeit elhanyagoló tanítványaimat, ha magam későn járok be a tanítási órákra, az írásbeli dolgozatokat nem javí­tom ki pontosan, az ifjúsági istentiszteleteket, amikor csak lehet, elmulasztom, s az iskolai ünnepélyeken is csak elvétve jelenek meg, s akkor is kedvetlenül. Egészen hiábavaló fáradozás mindez, ha magam nem mutatok jó példát a kötelességeim teljesítésében, ha nem láthatják a neveltjeim, hogy minden fenntartás nélkül és rendít­hetetlenül hűséges vagyok azokban a dolgokban, amik reám bízat­tak, s amiknek a pontos elvégzésére esküvel is fogadalmat tettem. Ezért van az, hogy a tanulók szeretik és megbecsülik a legszigorúbb tanárt is, aki nem ismer tréfát a kötelességteljesítés számonkérésé­ben, de csak akkor, ha saját maga előljár a jó példával. A komoly munkát is játékként és felületesen kezelő s nagyon enyhén osztályozó tanárt maguk a tanulók nem tartják sokra, nem szeretik és nem be­csülik, csak elfogadják az ő enyheségét, mert sokszor kedvez az ő lustaságuknak. Az igazi jó tanárok mindig elég szigorúak is a komoly munka számonkérésében s ellenőrzésében, de minden cselekedetük­ből kilátszik a szeretet, a jóság s az igazságosság. Az ilyen munkában í*

Next

/
Thumbnails
Contents