Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 9. szám - Kerecsényi Dezső: Irodalmi nevelésünk időszerű kérdései
Kerecsényi Dezső: Irodalmi nevelésünk időszerű kérdései. 363 büszkeségünk, melyet méltó gonddal ápolunk, át tud-e alakulni akkor, amidőn így nyerünk nagyobb erőt, nemzeti bűnbánattá és alázattá. Legyen irodalmi nemzetnevelésünk a nemzeti önismeret fáradságos, de egyetlen helyes útja. A harmadik kérdés, melyre még felelnünk kell: a kiválogatás, vagy a közkeletűbb idegen szót használva, a szelekció. Ez a kérdés nem egyetlen arccal fordul felénk, hanem kettővel. Az egyik arc a rendészeti, mondhatnám policiális szempont. Ez azt teszi, hogy a középiskolának szűrőnek kell lennie, mert különben elönti a magyar életet az érettségizettek tömege. E nagy tömeget pedig a megszűkült élet nem tudja foglalkoztatni. Növekedni fog tehát azoknak a száma, akik igényekkel lépnek fel a társadalommal szemben, s úgy érzik, hogy az élet peremére kerültek. A szociális elégedetlenség áradata szélesbedik így, állandóan veszélyeztetvén jelenvaló igényeivel a fennálló társadalmi rendet. Az iskola feladata tehát az volna, hogy csökkentse ezt a veszélyes tömeget. A kérdés másik arca messzebbre tekint, és ez az arc a jelentősebb. Az előbbi negatív mozdulattal szemben ez pozitívot követel. Követeli a szellemi élet elitjének képzését, a hivatott vezetők formálását, hogy majdan ,,a megfelelő embert a megfelelő helyre“ elve érvényesülhessen. Hogyan tud erre válaszolni az irodalmi nevelés? Az irodalomismeret anyaga, mellyel nevelő és tanító érdekkel dolgozunk, nem olyan, melyet közönségesen ,,nehéz“-nek szokás nevezni. Maga az olvasmány csak igen ritkán állítja növendékeinket szokatlanabb értelmi feladatok elé. Még az elvontabb természetűnek látszó irodalomismereti fogalomkészlet sem olyan, amely valami túlzott erőfeszítéssel volna csak elsajátítható. Ennek is tetemes része szinte észrevétlenül (olvasmányok, önképzőköri tevékenység stb.) lesz a tanulók sajátja. Ha a magasugrásnál azt akarom, hogy minél kevesebben tudjanak átrepülni a léc fölött, akkor a lécet egyre magasabbra állítom. Lehet-e ilyen nevelést az irodalmi nevelésben végrehajtani? Igen könnyű mozdulatnak tetszik mindjárt az anyagszaporítás. Többet kell kívánnunk adatokban, tudnivalókban, egyszóval anyag- ismeretben. Ha eddig tudta, ki volt Csokonai Vitéz Mihály, akkor most tanulja meg azt is, hogy ki volt, mondjuk, Döme Károly, s Balassa Bálint születési éve mellé tanulja meg a Tőke Ferencét is. Így is lehet a lécet magasabbra tenni. De hiszi-e valaki, hogy ez a helyes módja a szűrésnek és a szellemi elit képzésének? Nincs is más út, mint a követelményeknek nem mennyiségi, hanem minőségi emelése. Vonatkozik pedig ez a középiskolát lezáró és a maga keretein belül s kifelé való hatásában is legjelentősebb minősítő munkára, az érettségi vizsgálatra. Valljuk meg, hogy a magyar irodalmi érettségi valamennyi társa között a legigénytelenebb. Szaktársaim előtt nem kell különösebben bizonyítgatnom, tudják ők saját tapasztalásukból, hogy a tudás és az ezzel a tudással való
