Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 1. szám - Szathmáry Lajos: Vakvágányon
34 Szál h már y Lajos: Vakvágányon. Ez állandó tanmenet volna. Könnyen belátható azonban, hogy ez a kényelmes megoldás nemcsak a tanári egyéniségei kényszeríti spanyolcsizmába, ( A más cipőjében nem tudok járni, hát még a más szellemi lábnyomában!) hanem azzal sem számol pl., hogy az évfolyamok nem egyformák. A részletes tanmenetnek a szerint is kellene változnia, hogy mekkora az osztálylétszám, milyen az osztály értelmi színvonala stb. Az állandó tanmenet, ha részletes és megtartják, kerékbetörhet egy osztályt, ha meg nem részletes és nem tartják meg, hiábavaló fáradság. De. ezenfelül az volná a legnagyobb veszélyek egyike, ha nyelvek esetében a szemelvények, matematika esetében a példák állandósulnának. Gépiesen elmerevednék a tanári munka. Mindezt összefoglalva : A lelkiismeretlen tanárt ez az ellenőrzés számára készülő írásbeli óratervezés sem fogja megjavítani. Az ellenőrzés számára fog dolgozni, stréberré lesz. A rátermettség nélkül szűkölködő tanárt a módszereskedés nem segíti, még jobban elaprózódik és akadozó géppé válik. Az ilyen tanáron semmi sem segíthet. A jó tanár számára viszont, akinek egy rugalmas órakeret úgyis a vérében van, e keretnek otthon előre részletesen való kitöltése nemcsak kellemetlen időveszteség, hanem munkájának spontaneitását zavarja, a tényleges helyzethez való ösztönös alkalmazkodókészségét leköti, szellemét a saját hálójában fogja meg és köti papiroshoz, betűkhöz. A vakvágányon futunk tovább, hiszen lám a reform sem az igazi bajra hozott orvosságot. A megrögzített szövegek és számok utána- mondására nevelt ifjúság s a saját betűinek szolgálatára kötelezett tanár egyaránt a lobogó szellem szarnyaszegését jelentik és munkálják. * Eddig csak az értelem dolgairól volt szó. Ha most még néhány pillantást vetünk e problémacsoport érzelmi síkjára is, elég lesz csak a vallásos nevelés kérdései közül egyet kiragadnunk, hogy itt is szomorú képet kapjunk. Tanév folyamán növendékeinket a legkisebbtől a legnagyóbbig vasárnaponként templomba vezényeljük annak az elvnek az alapján, hogy hadd szokjék a diák a megszentelt falak közé. Haszon : a diák nem szokik a megszentelt falak közé, érettségi után kivételesen sem lehet őket templomban látni, mégpedig két okból: 1. mert azt látja, hogy a templomba kivezényelt katonaságon és diákságon, a soros tanárokon, a felvezetett szerencsétlen kis elemistákon és a nőkön kívül mindössze huszonöt korosabb férfi jár, s ebből azt vonja le tanulságul, hogy ide csak az jár, akinek muszáj, s akinek már igazán nincs más dolga ; 2. mert a serdülés után már természetes ellenszenve van a diáknak azzal az álkegyes- séggel szemben, amelybe hivatalból belekényszerül, vallásos életének éppen ebben a legforrongóbb szakaszában, melyben a vadás kérdéseit illetőleg csak személyes beszélgetések útján lehetne szívéhez közelférkőzni. Szoktatással nevelni a vallásos életre még a vasárnapi iskola kereteiben is csak a serdülésig lehet. Az öntudatos kálvinista jellemek, akik majd annakidején a templomba haszonnal jár
