Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 8. szám - Csanády Sándor: A magyar róna középiskoláinak hivatása
Csanádi/ Sándor: A magyar róna középiskoláinak hivatása. 343 Hogy a vidéki, jelesen az alföldi középiskolák is nagyobb szelekcióval élhessenek, hogy az érdemtelenül feltörekvő elemet visszaszoríthassák s ezáltal ne jussanak a kisebb létszám miatt anyagi zavarba, vagy a megszüntetendők közé, s ne indíttassanak önkéntelenül is káros létszámversenyre, vagy nemzeti érdekre való tekintettel, ne csak anyagi helyzetük vizsgáltassák mindig nagy megértéssel, de nemzetnevelésünkben való küldetésüket is ismerjük el. Ha ennek mélységes tudatára ébrednek ezek az iskolák kivétel nélkül (bár hiszen ez a missziója minden iskolának, városinak és vidékinek egyaránt) és az egész ország ezzel a várakozással és megbecsüléssel figyeli munkájukat, akkor csodálatos eredmények sarjadnak ki a magyar róna földjéből. Ebből a televénytalajból induló ősi erővel meg kell támogatni a nagyvárosok fogyatkozó, sápadó ifjúságát, mely úgyis annyiszor testvériden. Ne legyen itt a segély százaléka az irányadó, hanem csupán egy árva nemzet számára egészséges lelkű ifjúság nevelésének sorsdöntő jelentősége. Tudjuk, hogy a legtöbb vidéki iskola felszerelése, könyvtára hiányos, ámde nagyon bölcsen mutat rá a 3500—1936. sz. alatt kiadott Utasítás emelkedett szellemével arra, hogy a nevelés kérdése ma mindennél fontosabb, márpedig a vidék átlátszó viszonyai és szőkébb keretei a középiskolai ifjúság egészséges megnevelését jobban előmozdítják, mint a nagyvárosok ragadozó és csábító alkalmai. Magyar nemzetünk mélységesen átérzett sorsa, helyzete íratja velünk ezeket a sorokat és keresteti velünk a menekvés útját ebben az irányban is. Keresteti ve'iink abban a reménykedő és hittel hívő tudatban, hogy az ősi, magyar tájak fölött elrévedező kartársaim megértettek és a hétköznapok sok baján és ezer gondján felülemelkedve tudnak nagy és eszményi célokért munkálkodni. Baj és nyomorúság mindig volt, rettentő hányattatáson, megpróbáltatáson mentek keresztül más koroknak a fiai is, ne gondoljuk tehát, hogy csupán a mienk az elviselhetetlen, mert ez a kesergés nem ment fel egyetlen magyar embert se, egyetlen magyar tanárt se kötelességének becsületes és hiánytalan teljesítése alól. Bármennyire igyekeztünk is őszinte meggyőződésünk, tapasztalatunk és a felsorolt adatok alapján Alföldünk iskoláinak nagy hivatását igazolni, bizony csak akkor marad meg a létjoguk (de a városi iskoláknak is ! !), ha a tanári testületeknek kivétel nélkül minden tagja — nagymultú iskoláink dicsőemlékű tanáraihoz méltóan — erkölcsi készségét, szellemi tudását folyton gyarapítja és tanítványainak munkás életével ragyogó példa. A tanítványokon, a megnevelt nemzedékeken mutatkozó jó eredményben gyökerezik minden iskolának a létjoga. Világos fej, nemes szív, vasakarat ! Erről ismerjék meg a te iskoládat, s akkor a kis létszámon nem dől meg a sorsa. De ne is dőljön meg. Sopron. Csanády Sándor.
