Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 1. szám - Dr. Zelenka Margit: Nyelvtisztasági munka az iskolában
Dr. Zelenka Margit: Xyelvtisztasági munka az iskolában. 25 Erkölcsi lehetetlenség ez kiforrott, felnőtt, kialakult személyiség, munkája fontosságának tudatában lévő tanár részéről. Röviden összefoglalva : a mindnyájunk előtt jól ismert pedagógiai alapelv nyelvén fejezhetném ki ezt az utóbbi gondolatot : nyelv- helyesség és tisztaság szempontjából is következetesség kell az egész vonalon ! Legyünk következetesek először növendékeink nyelvét javítva. Ne sajnáljuk a tárgyi szempontból jó mondat után sem megállítani a felelőt, ha nyelvi hiba éktelenítette, egyébként jó, feleletét. Neveljük a gyermeket is ilyen irányú önfegyelmezésre. Gondoljunk csak (a magunk esetén okulva) arra, mennyi még oly jól megértett, és megtanult irodalmi adat,nyelvtani szabály, mennyiség- tani levelezés és vegytani képlet esett ki tanulmányaink befejezése óta emlékezetünkből, de mennyire áthat egész nemzedékeket egy-egy világnézeti megnyilvánulás, elvi felfogás, szokássá beidegzett jó hatás. Másodszor, ha pl .órán kívül is elszalad mellettünk a folyosón növendékünk, s hozzánk surlódva ,,pardon“-! mond, akkor se resteljük megállítani és „bocsánat“-ot kéretni vele, mint ahogy megállítjuk azért is, hogy egy eldobott papírcsomót felemeltetve vele, tisztaságra neveljük. Vagy nyelvünk tisztasága nem lenne olyan fontos, mint épületünk, környezetünk rendje és tisztasága? Harmadszor, ne sajnáljuk azt az igazán jelentéktelenül rövid időt a magunk beszéde közben sem, mely arra szükséges, hogyha műszót, vagy feltétlenül szükséges idegen szót használunk, hogy következetesen megmondjuk annak magyar megfelelőjét is. Hiszen kell ezeket a közhasználatú, minden művelt ember előtt ismert idegen szavakat irodalomban, társalgási nyelvben előforduló szólamokat, idézeteket, közmondásokat megismertetnünk növendékeinkkel, de azokkal ne szorítsuk ki a magunk eredeti nyelvkincsének megfelelőit, hanem ellenkezőleg irányítsuk rá előbb az alkalomból is tanítványaink figyelmét a magunk eredeti, önálló, jellemző észjárására. Ugyanerre kell kitérnünk a felsőbb osztályokban fordításkor, hol el nem mellőzhető a magyaros kifejezésmód következetes hangsúlyozása. H í tehát kell nyelvünk romlásának gátat vetnünk belső, erkölcsi kényszer és kívülről jövő miniszteri rendeletnek megfelelve, ha költők és tudósok, jó nyelvérzékű magyarok, és a népnyelv példáján okulva lehet is, ha a példaadás sugalló ereje és a következetes eljárás szigora a módszert is megadja e nagy cél eléréséhez, csupán egyetlen egy valami még „a szükséges dolog“ : becsületes, komoly elhatározás, egymás törekvését és munkáját e szempontból is értékelő összefogás. És kihez lenne méltóbb ennek az összefogásnak a vállalása, mint hozzánk, evangélikus tanárokhoz. Megérezték ezt már más ev. iskoláink is: Aszódon (tudomásom szerint Nyíregyházán is) megalakult már ilyen nyelvtisztító egyesület. Hiszen e tekintetben is előttünk kell állnia eszményképünknek, Luther Mártonnak, ki korszakalkotó művével, a Bibliának németre való lefordításával kifejezte azt, milyen nagyra tartja a nemzeti nyelvet. Nemcsak vallásos szempontból volt e német Biblia megjelenése döntő fontosságú, mert a hívő általa
