Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 7. szám - Szele Miklós: A mai valláspedagógia főbb meglátásai
294 Szele Miklós: A mai valláspedagógia főbb meglátásai. főként a vallástanítót arra, hogy szálljon le arról a maga alkotta magaslatról, amelyen magát „teremtő személyiségének képzelte, istennek, ki a chaos felett áll, s abból szabadon teremt a maga képére vagy valamely előírt képre.7 Erre ő nem képes, és nem is ez a hivatása. Ő csak alázatos eszköz lehet, és kell hogy legyen az igazi Nevelő, a nagy lélekformáló Művész kezében, Aki a szívet alkotja (Zsolt. 33, 15), a növekedést adja (I. Kor. 3, 6), munkálja bennük mind az akarást, mind a véghezvitelt jókedvéből (Fii. 2, 13), Akinek alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus jézusban jócselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk (Ef. 2, 10). Nem tőletek van : Isten ajándéka ez ; azért sem aki plántál, sem aki öntöz, hanem a növekedést adó Isten ! (Ef. 2, 8. I. Kor. 3, 7.) Hit és megváltott élet nem ott keletkezik, ahol az Ige modern nyelven hirdettetik és ügyes módszertani fogások vannak, hanem egyedül ott, ahol a Creator Spiritus fuvallata jár. A Szentlélek pedig ott jár és akkor lép működésbe, hol és amikor Istennek tetszik. A mai viszonyok közt, mikor egy vallástanítónak 300—400 növendéke van, kikkel egy héten kétszer-háromszor találkozik rövid időre, de nem azért, hogy az egyénnel foglalkozzék, hanem hogy a tananyagot elvégezze, s lehetőleg mindig a tömeget (osztályt) a maga egészében foglalkoztassa ; amikor a vallástanító alig ismerhet valamit tanítványa valódi emberi és egyéni életéből s az még kevesebbet az övéből; amikor vagy fellegekben járó idealizmus, vagy megrögzött képmutatás kell hozzá, hogy a hivatalos vallástanításban individuális nevelő munkáról beszélhessünk : a mai viszonyok között felírhatnánk a vallástanítás termeinek ajtaja fölé : „ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel“, ha nem tudnánk, hogy nemcsak szándékos, hanem funkcionális nevelés is van ! Ha a vallástanító Sokrates, Platon vagy Buddha volna a maga egynéhány ragaszkodó, fogékony tanítványával, akik állandóan vele vannak, vele élnek : ám akkor kísérletezhetne egyéni munkával. így jobb, ha mindent a közösségre épít, és a közösségben, a közösségből áramló hatásokra számít. Munkaközösség a szent szöveg fölött, osztálybeszélgetés, a növendékek szabad megnyilatkozásai, dramatizált bibliai vagy egyháztörténeti anyag, szavalókórusok: mind alkalmasak erre a célra. De ne csak az osztályt, ne csak a bibliakört vagy ifjúsági istentiszteletet vegye számításba a vallástanító, mint olyan közösségeket, melyekben funkcionális nevelő hatások áramlanak, hanem elsősorban mindig magát az egyházat és annak gyülekezeti istentiszteletét, mint amelyen való állandó részvétel, igehallgatás, gyülekezeti éneklés és imádkozás, gyülekezeti (és nem csak iskolai !) úrvacsoravétel, adakozás, általában gyülekezeti munkákban való — bármilyen egyszerű — részesedés által az Ige és a Szentlélek objektív nevelő közösségében való élés tanítványainkra nézve valósággá válhatik. Hogy vallást taníthassak, először önmagámnak kell ebben a ''Fendt, i. m. 1 1.
