Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 1. szám - Dr. Zelenka Margit: Nyelvtisztasági munka az iskolában
20 I) Zelenka Margit: Xyelvtisztasági munka az iskolában. megmagyarosodott, a „zsúr“-t még idegennek érezzük. Csakhogy ez a nyelvérzék nagyon egyéni dolog, nem alkalmas arra, hogy mértéket adjon. Egyikünk már meghonosodottnak érzi, talán joggal a „ceruza“ szót, másikunk, ha tőmetszéses összetételű is, de mivel magyar, az „irón“-t használja. A harmadik meg éppen a „plajbász“-t tartja jobbnak. A hasznossági, illetőleg gyakorlati szempont sem dönthet el elvi kérdést. Nem érvelhetünk azzal, hogy a ,,pár“-nak megfelelő magyar szavunk nincs, ezt tehát azért vettük és vehettük át idegenből. De miért nincs ilyen ? Miért nem nőtt a magyar nyelv életképes fáján? Talán éppen azért, mert a „pár“ túlburjánzott és nem engedett egy megfelelő értelmű magyar szót kifejlődni. A nyelvérzék is csak a nyelv történetének ismeretén nyugodva adhat döntő- feleletet. Szószármazási és hasonlósági (etimológiás és analógiás) kérdések beható vizsgálata, a régi és rokonnyelvekben való teljes tájékozottság, a nyelv fejlődésének minden mozzanatában való jártasság, tehát : egyrészt teljes és biztos szaktudás, másrészt jó fül, megfigyelő- és alkalmazóképesség, szabályok és esetek, sőt szabályok és kivételek viszonyának gyors és biztos felismerése, egyszóval nyelvtehetség is feltétlenül szükséges volna. Márpedig e két eszköz sincs meg minden egyes átlagosan művelt magyar kezében. . De van minden, csak általános műveltséget szerzett magyar előtt is két igen jó példa, mely döntő tekintély lehet, s a nyelvhasználatban biztos útmutatást adhat : 1. a nép- és 2. a műköltő. Természetesen a kiforrott és lehiggadt, a nemzet közkincsévé vált népköltészet és az ugyancsak megállapodott, idők próbáját és bírálatát megállt költők (az idegen, de műszóval) „klasszikusoknak“ nevezett halhatatlanok, kik nem tűntek le a múló divattal, vagy valami mesterkélten felkapott hóbort tiszavirágéletéve}. A „pár“ már valóban beleillesztkedett a népnyelvbe. Ott van a népdalban : „Páros élet a legszebb a világon“, vagy : „Páros csillag az ég alján“. Szerepel a bohókás szólásmondásban : „Két bolond : egy pár“, s ezzel teljesen eredeti magyar szóként hat, mintegy honosságot szerzett, megmagyarosodott. És előttünk van minden, csak valamelyes iskolát végzett magyar előtt is : Petőfi, Arany, Tompa, Gárdonyi, Móra, továbbá a Himnusz, Szózat, Magyar hiszekegy stb. tőrőlmetszett magyarsága, s ezek és számos más fülünkbecscngő remekmű soraiból, szólamaiból is bármikor meríthetünk és útbaigazítást nyerhetünk. Természetesen a népdalban is az igazán népajkán keletkezett, s a nótafák, mesefák leikéből lelkedzett s az ő ajkukról a nemzet leikébe öröklődő nyelvkincsre gondolok, s távolról sem az úgynevezett „sláger“-ekre, melyek — sajnos — sokszor bizony egészen ellentétes irányú hatással, a romlott, idegenszerű, fővárosi osztálynyelveknek erkölcsi, zenei, költői, lélektani, nyelvi s azt hiszem, minden más szempontból is elrettentő képtelenségeit viszik bele a nép tudatába. Az eddigiekben arra a két kérdésre igyekeztem felelni, 1. kell-e, 2. lehet-e küzdenünk nyelvünk jogaiért. Azt hiszem, a fentiek meggondolása után mindnyájan „igen“-nel felelünk. Kell, mert manapság
