Protestáns Tanügyi Szemle, 1937

1937 / 6. szám - Kónya Sándor: Megjegyzések az angol nyelv középiskolai oktatásához

Kónya Sándor: Megjegyzések az angol nyelv középiskolai oktatásához. 259 szolgálatában, sőt a Linguaphone Intézet kitűnő társalgási, utazási és irodalmi kurzusokat adott ki. Ezeknek a lemezeknek a nyelvta­nulás gyakorlati nagy segítésén kívül az a jelentősége is megvan, hogy a tanulók fülét több elsőrendű, más tagolású, férfi és női angol kiej­téshez és beszédhez szoktatja. Vidéki városokban a grammofón- lemezek egyenesen nélkülözhetetlenek az angol nyelvtanításban. Angoloknak és magyaroknak egymás kölcsönös megértésében mu­tatkozó nehézségek csökkentésére a tanulókkal a lehetőségek szerint alkalmakat (angol emberekkel való beszélgetést, angolul beszélő film megnézését, a rádió angol előadásainak hallgatását, angol rádió- állomások vételét) kell kerestetni, hogy minél több született angol beszédét hallhassa. Az angol helyesírás megtanulása kétségtelenül több és nagyobb munkába kerül, mint bármely más, iskoláinkban tanult nyelvé. De megtanulása főképpen a ráfordított idő s nem a szellemi vagy fizikai nagy erőfeszítés kérdése. Az írás már az első órától kezdve gyakoro­landó. Elvi szempont: az angol helyesírás történeti, nem hangtani; elsajátítása csak a történeti helyesírás egyenes és szünetlen gyako­roltatásával érhető el. Minden előjövő új írónak az írását azonnal, vagy a következő órára meg kell tanulni és állandóan gyakorolni. Az írott szókép megjegyzésének módjai és eszközei: a szöveg és szavak olva­sása, az előkészítés után szófüzetbe írás, szótanulás és külön papíron írásgyakorlás otthon, táblára íratás az iskolában, mondatok füzetbe írása, a kiejtés és írás között levő összefüggések felismerése (nyílt és zárt szótagok stb.). Az angol nyelv egyszerű szerkezete, könnyen megérthető, világos nyelvi tényei, másfelől az előző osztályok latin és német nyelvi iskolázása lehetővé teszik, hogy a tanterv fontos elvi szem­pontja : a biztos és sziláid nyelvtani alapvetés érvényesüljön. Nem öncélért, hanem azért, hogy a tanuló megtanuljon helyesen írni és beszélni. E mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a biztos nyelvtani ismeretekre jutás munkájában igen nagy, az összehasonlítást minden nyelvvel kiálló formai képző erő van. A kezdő fokon a cél az alaktan vázlatos megismerése. Nem megyünk ugyan el szó nélkül az előforduló mondattani jelenségek mellett sem, hiszen a különböző igealakok, igeidők, módok használata, az igenevek szerepe, a consecutio temporum már ezen a fokon elég sűrűn kínál­kozik megvilágításra. Űj nyelvi tények észrevétele, azok formájának, szerepének a megállapítása mindig összefüggő szövegből, a tanár irányítása mellett a lehetőségig a tanulók munkája. Csak általános érvényű szabályokat taníttatunk be. Ezek is egyszerűek, világosak, pontosak és lehetőleg rövidek legyenek. Bevésésüket egyébként nem gépies betanultatással, hanem első előfordulásukkor bőséges példákon való begyakoroltatással, későbben is visszatérő utalások­kal, ismételt rákérdezésekkel, új kapcsolatokba állítással, mindig sok példával segítjük elő. A nyelvi tények világossá tételének, meg­értésének és jó megjegyzésének az erőteljes értelmi munkája magá­2*

Next

/
Thumbnails
Contents