Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 5. szám - Megjegyzések
228 Megjegyzések. tehát nemzeti, politikai szempontok is a nyugdíjasok további foglalkoztatása mellett szólnak. A működő tanár érdeke is ezt kívánja. Mennyire megnyugtató volna az a működő tanárra nézve, ha őt egy olyan egyén bírálná felül, aki már eleget tett a követelményeknek és méltónak találtatott erre a föladatra, s nem egy olyan egyén, aki még talán csak pályája közepén van, s aki maga is .még felülvizsgálat alatt áll — az ő tankerületének főigazgatója részéről. Sok féltékenység, keserűség is elkerülhető volna, amely okvetlenül fellép a tanárság körében, hogy miért ő és miért nem én lettem kiszemelve szakfelügyelőnek, hiszen én talán idősebb is vagyok, és mindenesetre érek annyit, többet is tudok, mint a kiszemelt. Ne okozzanak ezek a sorok a működő tanárok körében megütközést, mert hisz mindnyájan voltunk mi is működő tanárok, és azt se feledjük el, hogy mindnyájan nyugdíjasok leszünk egykoron. Református tanügyi hatóságaink tudatára ébredtek a nyugdíjasok további használhatóságának. A dunántúli egyházkerület vezetősége a pápai református főgimnázium nyugalmazott igazgatóját: Faragó János c. főigazgatót már évekkel ezelőtt megbízta az egyházkerület középiskoláinak felügyeletével. A megkezdett munkát csak folytatni kellene, s akkor református tanügyünk vezetői a legmegfelelőbb módon oldanák meg a szakfelügyelet nagyon fontos kérdését. Református tanügyünk egyik érdeme, hogy figyelme a nyugdíjas tanárok felé irányult, s így tanügyünk e tekintetben is előljár. Nyilván az állami tanügyek vezetőinek figyelme is ráirányulna a nyugdíjasokra, és ő sem hagyná azokat kihasználatlanul, hanem további munkába állítaná őket, amire a legtöbb nyugdíjas bizonyára örömmel vállalkozna is. Lehet, hogy valaki, aki e sorokat olvassa, azt gondolja — mert hisz magam is nyugdíjas vagyok —, hogy hazabeszélek. Igen hazabeszélek, de „ez“ a haza mindnyájunk hazája. Csurgó. Dr. Héjjas Imre, ny. református reálgimn. tanár, c. igazgató. A társadalmi kérdés diákszemszögből. Már az önképzőkörökbe is kezd behatolni a szociális kérdéssel való foglalkozás. Az idei ifjúsági elnökünk szabadelőadás tárgyává tette, kin kell először segítem a kormánynak, az állástalan diplomásokon, vagy a gazdatársadalmon. A köri vita előzményei még osztálybeli beszélgetésekre nyúltak vissza, melyek annyira kiszélesedtek, s olyan élénk mozgásba hozták a felsőbb osztályok gondolkozóbb elemeit, hogy annak tisztázását jónak látták részben társaik plénuma, részben az én esetleg kicsit tán szintén várt véleményem alá bocsátani. Pro és contra elég bőven hangzottak el vélemények, melyek elmondása során érdekes árnyalatú nézeteik keményen összecsaptak. Engem persze nem maga a disputa várható eredménye érdekelt, hiszen a problémát így beállítva országos politikai szempontból is meddőnek látom, hanem gyermek, illetve ifjú lélektani szempontból. Végre is, hogy egyéb műsorszámoknak is helyt adjak, kénytelen voltam — a terméketlen s esetleg veszedelmessé is válható kilengéseket elkerülendő — nem föltétlenül dicséretes hatalmi szóval véget vetni a zajosan zuhogó szó- és érváramlatnak azzal, hogy egy agrár- többségű társadalomban fő a bázis szilárdsága, s a fiák elégedetlensége még nagyobb lesz, ha világerők támadása következtében apáik helyzete még jobban meginog, s a nemzedékharctól szabdalt, belső bajok által kikezdett maradék állam teljesen tönkremegy. Tanulságképp tehát megállapíthattam, hogy jobb és baloldali nézet- csirák már itt felfedezhetők. Vannak, akika bajok gyökeréig kezdenek látni, s vannak viszont, akik a régi hagyományos nemzeti ideológiához ragaszkodva, minden kritikában és minden modernebb átértékelésben önérzetsérelmet látnak. Magyarázó szavaimban dicsértem hazafias buzgalmukat, de utaltam egyszersmind arra, hogy egyre több Széchényies önismeretre van szükségünk,
