Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 1. szám - Draskóczy István: A református katecheta feladata a középiskolák V. osztályában
Iß Draskóczy István: A református katechéta feladata a középiskola V. osztályában. szétszóródásában magával viszi ennek a vallásnak az emlékét. Az Istentől elszakadt ember kezén az Isten-ismeret mindig jobban elveszti eredeti lényegét, s lassan generációról-generációra megkopot- tabban és szegényebben száll át. Szegényes természeti tapasztalataiból mindig többet fűz hozzá az ember, végül ősi magja is elhomályosodik már, csak az emberalkotta vonásai maradnak meg, melyeken itt-ott talán még átcsillan az ősember istenismeretének valami szánalmasan silány hagyománya — és előttünk állanak a pogány vallásalakok, a természetimádó népek hitének kalleidoskópja. Ha pedig támad elszórtan néhány mélyebben gondolkozó vallásos elme, akik jobban helelátnak az emberbe, felfedezik az embert, mint erkölcsi lényt, a lélek mélyén vívódó rossz és jó meghatározott jelentést nyer. Töprengeni kezdenek a halál utáni életről, rájönnek arra, hogy a földi élet és a halál utáni lét között összefüggésnek kell lenni, megformulázzák látásukat abban, hogy bizonyos módon, szabályok és törvények szerint kell cselekedni, mert Istennek nemcsak haragja, tanácsa, segítsége, ajándéka, hanem parancsa is van — ha egy Istentől ködös és rész szerint való, de mégis vezetést nyert lélek végiggondolja ezt, s hangot ad neki — megszületett a törvény-vallás. Mi a világ népeinek vallásában ezt az évezredek igen hosszú során át kialakult státus quo-t látjuk ma. De azért, mert első pillanatban nem tűnik szembe az ősi eredet, tévedés volna azt a látszatot kelteni, mintha az nem is volna meg. Nyugodtan állíthatjuk, hogy minden természeti-, törvény- és váítság-vallással együtt a keresztyénség is közös tőről sarjadt, csak az a különbség köztük, hogy míg a mi mai hitünk a zsidóság, mint Istentől különleges hivatásra kiválasztott nép történetén, majd Jézus Krisztus kijelentésén át részben megőrizte, részben újra kapta az Isten valóságos ismeretét, addig a többi ága az első vallásos lélektől olyan messze szakadt, hogy a közös eredetet ma már kimutatni igen nehéz, vagy egyenesen lehetetlen. A katechéta feladata, hogy ezt a közös eredetet a vallástörténet tanítása folyamán kutassa, s ahol lehet, szemléletessé tegye. Magát az elvet pedig — a keresztyénség helyzetét a vallástörténetben — soha figyelmen kívül ne hagyja. A keresztyénségnek azonban egy másféle helyzete is van a vallás- történetben : nem alacsonyabbrendű vallásosságból fejlődött maga- sabbrendűségébe, nem az emberi művelődés, vagy kimagasló vallásos elme meditációjának eredménye, hanem kijelentés. Nem az ember produktuma, ami az ő szemlélete, tapasztalata, elmélyedése alapján született meg, s amit így jónak ismerve meg, tételekbe megformu- lázott és önmagához alakított, hanem amivel a kijelentésben találta magát szemben, s amit vagy elfogad, vagy elvet, de amivel perbe nem szállhat, s rajta nem változtathat. A primitív népek vallásában lehet fejlődés. A kezdetleges fetisiz- musból az ember ismeretének, világszemléletének kibővülése következtében kiemelkedhet. A görög primitív vallás a természet erőinek megszemélyesítésétől a művelődés haladásával számos állomáson keresztül eljuthat a misztériumok és filozófusok ismeretlen egy istené
