Protestáns Tanügyi Szemle, 1937

1937 / 5. szám - Dr. Pásztor József: A református középiskolák vallásos jellegéről

214 Dr. Pásztor József: A református középiskoláit vallásos jellejé rőt.

inkább korunk szellemtelenségéről, mint szelleméről lehet beszélni. „A mai ember szemében a gépek és termelő tőke racionális kezelése előbbre való, mint az emberi lélek. . . Tudománya az embert a természet síkjába helyezte el, amikor azt tanította neki, hogy alig több, mint szerencsés körülmények közé jutott ragadozó.“ (Halasy Nagy József : Korunk szelleme c. m. 10. és 15. lapon.) Ezzel az idézettel (sokszáz helyett csak ennyivel) akartam azt a tételt bebizonyítani, hogy a mai kor szelleme olyan, melynek homlokterébe az anyagiasság elve jutott. Sajnos, hiába állítjuk, hogy a középiskola falai olyan bástyák, melyeken az élet, a külvilág szennyes hullámai megtörnek, mégis — ismerjük be — ez a korszellem megüli az iskolai személyek mindkét táborát : tanítókat és tanítványokat egyaránt.

Ha valóban ilyen a korszellem, akkor nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a családok lelkiéletének válságáról is beszélhetünk. Szőkébb magyar viszonyaink között a kenyérért folytatott küzdelem megtörte a családok pátriárkális légkörét. Hányszor kell a családban a tanulónak olyan események szemlélőjének — ha nem cselekvőjének — lenni, melyek már egészen kicsi korában kegyetlen kézzel törlik le lelkének hímporát. A felborult családi élet hányszor rombolja egészen fiatalon össze a hitet és a vallásos kedélyt az ifjakban. Különösen az internátusokban foglalkozó tanárok állapíthatják meg' minduntalan azt a tényt, hogy elvált szülők gyermekei között mennyivel nagyobb százalékban vannak minden fegyelmi esetnek részesei. De nemcsak az összeomlott családi élet romjain hall a gyermek egyik vagy másik részről egyház-, vallásellenes hangokat, hanem az egyébként rendes körülmények között élő családokban is. Hányszor támasztja alá a szülő tekintélye az olyan balhiedelmet, hogy nem érdemes jónak, igaznak, becsületesnek lenni, mert ezek nem vezetnek a boldogulás felé. Ne fogjunk azonban minden rosszat a családra, hiszen az említett körülmények még inkább csak elszaporodó, de nem általános tünetek. Valljuk be őszintén, hogy nyitottszemű nagyobb diákjaink előtt is tisztán áll az életben való boldogulásnak mai útja, módja, mely nem teszi őket különösen fogékonnyá lelki dolgok irányában. És ha mégannyira is igy áll a helyzet, igazi nevelő nem mondhat mást, mint Arany János, a pedagógus — ezúttal a mindenkori tanár mindenkori legkedvesebb tanítványának — fiának : álljon a vallás a mérlegen. . . imádkozzál édes gyermekem.

Spranger az ifjúkori lelkiéletét vizsgálva a munkásifjak vallás- talanságának okául a többek között azt hozza fel, hogy nincsen serkentő személy környezetében. Ezzel a gondolattal jutunk el az okok harmadik csoportjához. Meg kell néznünk, hogy bennünket, pedagógusokat mennyiben terhel a felelősség ebben a kérdésben. Tegyük szívünkre kezünket, és állapítsuk meg, hogy mennyire vagyunk mi serkentői növendékeinknek vallásos életük kifejlesztésében. Egy magunknak tett mérlegelés, azt hiszem, nem mutatna valami kedvező képet. Mikor én erről a kérdésről gondolkoztam, felmerült bennem az a kérdés, hogy vájjon ha egy református középiskolából áthelyez