Protestáns Tanügyi Szemle, 1937

1937 / 4. szám - Dr. Szlávik Mátyás: A tudás és a hit világa

IIS

Dr. Szláuik Mátyás: A tudás és a hit világa.

tatlansága s általában az Isten, ember s a világ lényege s a Kant- féle „Ding an sich“ — a dialektikai módszerrel dolgozó tudomány nem is tud kielégítő feleletet adni, s csak a hívő személyes keresztyén vallásos meggyőződés ad megnyugtató útbaigazítást. Mert könnyű ám — főleg „az értékek átértékelésének“ és vérszívó kultúrának mai hazug farizeus világában —• a hitet lerombolni, de nehéz helyébe megnyugtató élet- és világfelfogást adni a hívő és gondolkozó egyénnek. A vallástanítás necsak ismeretet, vagy egyszerű elhívást, hanem hitet is adjon az ifjúságnak. Találóan mondja Goethe, hogy a történelem minden nagy korszaka „hívő korszak“ volt. Legnagyobb alakjai mind nagy szívű emberek voltak, s legnagyobb az Istenember, a Megváltó, mint minden kultúra és emberi emelkedés erőforrása, aki a legmagasztosabb érzést: a szeretet, a legfenségesebb igazságok formájában közölte az emberiséggel. Hit nélkül, mint Isten iránti észszerű engedelmesség nélkül nincsen magasabbrendű alkotó kultúra. Tudásunk akkor a legőszintébb, amikor mélységes alázattal borul le a Teremtő és Alkotó, mindentudó, mindenütt jelenvaló és bölcs Isten előtt. És a teológus Harnack szerint „a keresztyén vallás, mint pozitív és aktív világvallás, t. i. az Isten- és felebaráti szeretet az, amely az életnek értelmet ád, — a tudomány nem képes arra“. Goethe szerint a vallás minden élet gyökere és koronája.

Minden tudomány hiábavaló, ha megtagadja a vallásos-erkölcsi alapot. A haladás és a művelődés folytonosságához, s a mélységbe zuhanásveszélyének elkerüléséhez a szabad kutatásnak némi meghatározottsága, hogy ne mondjuk : korlátozottsága szükséges, jobban mondva : hit és tudás, tudomány és vallás tartsa meg a maga vizsgálódásainak természetes határait. Az ész szemeinek is van bizonyos látóhatára, amelyen túlhatolva kétes és homályos lesz maga az igazság is. A gondolkozó főt a szívbe kell belevonni, hogy aztán a kezet is munkásságra indítsa. Mert az élet kötelességteljesítés, a létért való küzdelem, amelynek tanúsága szerint a hitetlen emberek sorából kerül ki a legtöbb boldogtalan és önmagával meghasonlott ember, míg ezzel szemben hit és tudás összhangzatos viszonyának gyermeke a tett, mint az igazélet koronája. Franc ke, a nagy német pedagógus ezt „keresztyén okosságnak“ nevezné. Ű. n. föltevésmentes tudomány (voraussetzungslose Wissenschaft) nincsen, s így szépen megférhet egymás mellett, egymásiránti kölcsönös tisztelettel és nagyrabecsüléssel a keresztyén vallásos élet- és világnézet és a tudományosság, amit pl. Haeckel materialista és Ostwald energetista monizmusa elismerni képtelen. A súlyos lelkiismereti konfliktusok, amelyekben vagy a vallásos hit, vagy a szabadkutatás győz, könnyen elkerülhetők. Tudomány és vallás közötti dulakodásra, amelyben az ész mindenhatóságának elvétől megittasodott tudomány fékét vesztve — mint a renaissance, Goe/he„Faust“-jaésiVie/zsc/ie,,Übermensch“-je —, már az eget is ostromolta, igazán nincs szüksége a mai művelt emberiségnek. A természet „nagy fenséges titkait“ különben sem lehet megérteni Isten nélkül. Kálvin szerint „úgy az ész megvilá-