Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 3. szám - Dr. Vályi Armand: Egyéni nevelés – közösségi nevelés
126 Dr. Vdlyi Armand : Egyéni nevelés közösségi nevelés. mint már e helyütt rámutattam — csak autonóm akaratú társadalom az, amely annak nevezheti magát. Nevelésünknek szükségképpen középponti kérdése tehát az: hogyan neveljünk egyéniségre és egyben közösségre? Hiszen kétségtelen, hogy a nevelés célja végső értelmezésben mindig egy : a fejlődő lelket hozzásegíteni legtökéletesebb adott kibontakozásához s egyetemes életideál megközelítését segíteni elő ezáltal. Azt is tudjuk azonban, hogy az egyetemes életideál elérésére a különböző kor különböző alkalmakat a módokat nyújt, s különböző közelebbi célokat tűz ki. Kant szerint a nevelés célja nem az, hogy hozzásimuljon fenntartás nélkül a kor szelleméhez, hanem éppen az, hogy korszellemet neveljen ! Itt tehát az a kérdés, milyen egyéniség lesz az, amelyik a kor kibontakozó irányát — a közösséget — olyanná preformálja, amelyik megfelel az egyetemes életideálnak? Ezt a nevelést van hivatva eldönteni s elsősorban a középiskolai nevelés. E nevelésnek főeszköze minden történeti időben az ismeretszerzés volt, s az is marad. (Ha valamely irányismeret, pozitív tárgy nélkül akarna nevelni, természetes alapját veszítené el.) A nevelőerő az ismeret anyagában van elsőrenden, hiszen az ismeret egyben értékelés is, s az értékeléssel megtett szellemi út : fejlődés. Az ismerés a nem tudatos ingerfolyamatot tudatosan utánaképezi, s így formálja az inger- komplexumot : tárggyá. A tudományos ismeret most már a tárggyá formálást a sajátmaga logikai alkatának tudatossá tételével végezi. Igen magasrangú szellemi követelményt állít célul maga elé a középiskola, amikor kimondja, hogy tudományos ismeretet akar lérehozni tanítványában. Innen van az, hogy a középiskola nem elégszik meg akármiféle ismerettel, tehát kerüli a receptív, pusztán memóriára alapító ismeretszerzést, hanem ezen túlmenően szellemi alkotómunkára vágyik. A neveléstudomány forradalmi átalakulása a munkáltatás irányába ennek az elengedhetetlen, tudományos ismeretre törekvésnek a kifejezője. De csakis ezt szabad munkáltatás alatt érteni, s nem a hamisan idecsempészett reális aktivitás közönséges kifejlesztését. A munkáltatás nem jelenthet egyebet, mint az egyes tudományok logikai alkatát öntudatossá tenni, s ennek önálló szellemi munkája révén az ismereteket rendszerekbe foglaltatni a tanulókkal. Tudjuk azt is, hogy a tárgyat formáló logikai réteg az öntudatos emberi szellem legbensőbb rétege, s az ismeretekké való, önmaga léteiét bizonyító szétbomlása csakis az egyén szellemi szabadsága révén lehetséges. Innen van az, hogy minden munkáltató nevelési elv szükségképpen revelálja az egyéniség kifejlesztésének a gondolatát. A tárgyra- sugárzó értékelést, ami egyenlő a tárgy önértékének az elismerésével s így az igaz ismerettel — nem végezheti el senki más — csak a nemes intelligencia (Bőhm), amely az egyéniség magja. Ez az értékelés fel fogja ismerni a tudományok lényegét, amely nem más, mint a saját logikai alkatát más-más úton felfedő emberi szellem. Az egyes szak- tudományok a saját logikai alkatukat s így az emberi szellem logi-
