Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 3. szám - Dr. Vályi Armand: Egyéni nevelés – közösségi nevelés
Dr. Váliji Armand : Egyéni nevelés — közösségi nevelés. 127 kumát bizonyítják. Lehet-e a nevelésnek más magasabb célja, minthogy a nevelt, a tanítvány szellemét ilyen önmagát kereső tudományos ismeret szerzésére indítsa és segítse? Semmiesetre sem, s a magyar pedagógia (Imre Sándor) már reájött arra, hogy elsőrenden nem kész ismeret nyújtása a középiskola célja, hanem az ismeret létrejöttének a tudatosítása. A tudományok logikai alkatának a vizsgálója, Hegel mondja a közhellyé vált igét : az igaz csak az egész. Természetszerűleg következik a tudományok logikumának és az emberi szellemnek összefüggéséből, hogy annál teljesebb e szellemi öntudatosítás, minél többágú a próbája, a tudományos ismerete. S itt van az óriási hatalom a középiskola kezében : a lehetőségekhez képest a legszélesebbkörű tudományos ismeretet öleli fel. Az egyetemes igazsághoz soha nem kerül többé oly közel — oly sok irányból az emberi lélek, mint a középiskola felső két osztályában. De ez a megközelítés csak akkor lesz értékes, ha azok a szaktudományok, logikai alkatukkal szellemi összefüggéssé lesznek : eggyé szervülnek, az igaz ismeret törvény- szerűségévé. Felhangzott a nevelés e törekvése ellen a félelem s a mate- riálizmus tiltakozása : a tudományok logikai alkatát nem érti meg a gyermek, s törvényszerűségeket és tényeket nem tud egyszerre szemlélni. Csak a konkrétumsazabsztraktumnem lehet lelke sajátjává. Errevonatkozólag azt felelheti a pedagógiai ideálizmus : mintahogy nincs — a csecsemőkort nem tekintve —• az emberi szellem fejlődésének foka, amely kizárólag érzéki világképbe foglalná a tárgyak hálózatát, hanem már a gyermek is jelentő képekké tömöríti az érzéki képet, s fogalmakat alkot—minden konkrétum alkalmas az abstrak- cióra, ha megfelel általában annak a fogalomkörnek, amelyben a tanítvány él. Más szóval: csak olyan ismeretek szerzésére nyújtsunk alkalmat, amelynek logikai alkatát átértheti a tanuló, és csak annyi ismeretet nyújtsunk, amellyel mint lényeges elemmel megalkothatja tárgya logikai alkatát, s melyet saját szellemének logi- kuma igazol, önkéntelen itt keresgél a túlterhelés, amikor érthetetlen és fölösleges részismeretek törlését sürgeti. A tudományok filozófiai alapvetése átalakítaná a tárgyak szervezetét is. A VIII. osztályban tanított filozófia propedeutika nem szublimálódna oly nehezen értékesíthető s kissé elkésett tudománnyá, hanem alapvetése mélyen gyökerezne az egyes szaktudományok logikai alkatának felismerésében s öntudatosan ítélő, aktív, értékelő tudatban, amelyet odahoznának a tanulók. Nem is lenne egyéb célja, minthogy az addig lecsapódott filozófikumot rendszerbe foglalná, s ezzel a szaktudományok értékelő ismeretét betetőzhetné. Ha magasabb történeti szemszögét, saját alkatát is fölvázolná, akkor méltó, önmagához méltó helyét foglalhatná el a filozófia középiskolai oktatásunkban. Az érettség fogalmának így fokmérője és biztosítéka lehetne. Mindezeket összefoglalva a nevelés, éppen mert ismeretek útján történik, szükségképpen egyéniségre nevelés. Csak az egyéniség szellemi szabadsága az, amely megközelítheti az igaz ismeretet, s a problémák tömkelegéből az elhívottság szerint ki több, ki kevesebb
