Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 3. szám - Dr. Vályi Armand: Egyéni nevelés – közösségi nevelés
Dr. Vdlyi Armand : Egyéni nevelés — közösségi nevelés. 125 Egyéni nevelés — közösségi nevelés. Neveléstudományi folyóirataink hasábjain híven tükröződnek vissza korunk nevelésügyi mozgalmai. Szorgalmas és gondos logikájú cikkek tájékoztatnak a napról-napra szaporodó módszeres kérdésekről, a tanuló és az iskola, a tanuló és a társadalom viszonyáról. Érdekes jelenség azonban az, hogy míg a tanulmányi eredményt s a nevelés közvetlen céljait biztosító módszer oly nagy megbecsülésben áll a neveléssel foglalkozó kérdések középpontjában, addig jóval kevesebbet hallunk — a minden módszeres eljárást alapjában indokoló alkati sajátságokról, amelyek a nevelés legbensőbb alapját: logikai alkatát jelentik. Kétségtelen az, hogy minden módszeres eljárás csak eszköze, gyakorlati kibontakozása annak az elvi alapvetésnek, amely a nevelés logikumát jelenti, s ezért nem szükségtelen a nevelés- tudománynak magára fordulni s e benső természetéből folyó elkötelezettségét — célját vizsgálat tárgyává tenni. A neveléstudomány alkati sajátságaiból kiindulva kíséreljük meg néhány szóban összefoglalni korunk összes nevelési törekvésének gyüjtőfókuszát: az egyéniség és a közösség viszonyát. A történelmi élet problémáinak van egy középponti magja, amely száz esztendeje az emberi élet minden törekvését magyarázza. Ez a probléma az egyén és a közösség viszonyának kérdése. A szociá- lizmus, a liberalizmus, a nacionalizmus s a fajelmélet is ebből a kérdésfőből ágaznak el. Ma mártudottdolog,hogyaliberalizmusésanaciona- lizmus különböző fejlődési fokai ugyanazon eszmetörzsnek. Kétségtelen az, hogy a liberalizmus értékelése nem követte a legmagasabb szellemiség parancsát, és az egyén, a szabad egyén fogalmát lejáratta, elüresítette. A nacionalizmus már a közösségbe helyezi bizalmát r kollektív erőket tol előtérbe. Miért van az, hogy a kollektív erők legszélső kialakulása idején is a liberális és nacionalis társadalmi erőpár küzdelméről s az utóbbi bizonyos visszaszorulásáról (kisebbségi jog statuálása) vagy túlfej lődéséről (fajelmélet) kell számot adnunk? Azért, mert a kollektív alkatú társadalom sem nélkülözheti azt, ami a liberálizmusban igaz, s minden emberi életben az. Igaz pedig az, hogy semmiféle értékes élet nem állhat fenn az egyén azon egyedül magára váró kötelessége nélkül, amellyel nemes intelligenciájával tudatosan ragaszkodik a maga szellemi méltóságához 1 Akárhová vezetett a liberálizmus, azt nem tudja tagadni semmiféle kollektív társadalmi doktrína, hogy ehhez a lélek autonómiája, erkölcsi szabadsága kell. Semmiféle társadalom nem állhat fenn tagjainak a leg- magasabbrendű erkölcsi autonómiája nélkül. A végső közlelki sajátosság, amely az egyén értékelését vezeti, az erkölcsi norma. Ezért kell a kollektív alkatú társadalomnak számolni az egyén szabad értékelésével, amellyel maga magát fűzi a közösséghez. Más szóval —
