Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 2. szám - Megjegyzések
90 Megjegyzések. elkötelezése ünnepi istentiszteleteken való részvételre, mert ez az ő vallásos nevelési programmjában nem fődolog, hanem szükséges akcidencia. A vallástanár ma kétségtelenül harcol növendéke lelkének megnyeréséért a vallásórán, a bibliakörökben, a SDG kollégiumokban (Istennek hála, alkalom van bőven I) hétköznapokon, vasárnap pedig a közösségi érzést ápolja benne az istentiszteleteken. Itt látja meg a diák, hogy vallásos érzésében nem áll egyedül s össze kell tartania szükségképpen azokkal, akik vele együtt Isten hálás gyermekeinek érzik magukat. Ott volt a hiba, hogy annyira liberális reformátusok voltunk eddig, hogy vallásosságunknak állandóan csak a személyes vonatkozásait ápoltuk és hangsúlyoztuk. ,,A fő, hogy az ember vallásos legyen 1“ jelszóval az Ür házától távol tartottuk magunkat, s a közösségi elemekre, a vallásos emberek szükséges szolidaritásának megláttatására gondot nem fordítottunk. A vallásossághoz hozzátartozik a gyülekezet, s az igazán vallásos ember „kívánkozik, sőt emésztődik. . . az Ürnak tornácai után“ (84. zsolt.) s így tesz vallást a 26. zsoltárral : „Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét.“ S kellő vezetés mellett a diáksággal nincs is nagy baj e ponton. Akit nem visz a lélek, az jön kötelességből. És tudni nem lehet soha, kit mikor érint meg Isten lelke? Egy-egy jó prédikáció után (márpedig csak hallatszik egyszer-másszor ilyen is templomainkban) hálásan mozdul meg sok olyan lélek is, aki talán magától nem jött volna el templomba. Különben sem olyan kétségbeejtő a helyzet, mint ezt rikító példaként tétele igazolására Szathmáry Lajos előadja. Látom én tanítványaimat érettségi után is s vakációban is templomban. Most a legutóbbi karácsonyi vakációban pl. a kicsinyek között szinte versengés indult meg, hogy ki szereti jobban az Istennek házát? s volt olyan, aki 21-szer látogatta, pedig nem kap érte külön érdemjegyet, s a felsősöknél is gyakori volt az ötszörnél több. Az ifjú is meg tudja szeretni Istennek házát, különösen, ha példát mutatunk neki erre. Alföldön bizony az intelligencia nem nagy példát mutat. De csak úgy mellesleg jegyzem meg, hogy nem is tudjuk, hogy e miatt mennyire részes az egyszerű nép templomtól s vallástól való elhidegülésében? Mutasson hát példát a református tanár 1 Szerintem nem az jelenti református iskoláink vallásos nevelésében a vakvágányt, hogy a vallástanár növendékeit kötelezően templomba viszi, hanem az, ha a soros tanárokon kívül nincs más tanár a templomban (föltéve, hogy egyáltalán van ilyen hely !'■'), s a református intézet tanára nem érzi kötelességének példaadásával segítségére sietni a vallástanárnak. Hajdúnánás. Dr. Horkay László. A magyar irodalomtörténet-tanítás pár segédeszközéről. A VII. osztályban tanítok magyar irodalomtörténetet. Tanításom elve : az irodalmat nem megtanítani, hanem megismertetni és megszerettetni. Ez elv megvalósítására szolgálnak módszeremnek következő pontjai is, melyeket külső felszólításra tárok igen tisztelt kartársaim elé, mint a Vajthó L. által „A tanulók szerepe az irodalom tanításában“ című tanulmányban felvázolt eljárás kiegészítését. 1. Az egyik mód az év utolsó dolgozatával függ össze. Utolsó dolgozatnak minden tanuló külön tárgyról ír, s e tárgyakat lehetőleg már az év elején kitűzöm. A feladatok többnyire összefoglaló jellegűek, s valamely, irodalmunknak több korszakán átvonuló problémával vagy jelenséggel kapcsolatosak. mint pl. : A vallásos érzés irodalmunkban, A magyar költői nyelv fejlődése, A magyar prózai stílus fejlődése, A műfajok története irodalmunkban, Társadalmi osztályok szerepe irodalmunk hordozásában, író és közönség viszonyának alakulása, Irodalmunk magyarsága, Izlésirányok szerepe irodalmunkban, A magyar irodalom viszonya Nyugathoz — eddig és eddig, Vagy Gyöngyösi helye és jelentősége irodalmunkban, A Zrínyiász útja, vagy A magyar középkor képe történeti regényeinkben stb. — A tárgyak előzetes kitűzésével elérem, hogy a tanulók jobban figyelnek az őket érdeklő részletekre, esetleg ha megszeretik a tárgyat, külön is foglalkoznak vele, de legfőbb érdeme
