Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 2. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 89 a pad, mert a tanulónak a nagyformájú atlaszon kívül még a rajz- füzettel, körzővel, méterrel, plasztilinnal stb. is kell dolgoznia. Ezek részére külön deszkalapot kellene az asztalhoz erősíteni. Az előadóterem első részét táblák borítsák, mert némelyik rajznak több napig is a táblán kell maradnia. Franciaországban az előadóterem minden falát fekete linoleum borítja. A természetrajz és földrajz rokonsága ajánlatossá teszi, hogy a két szertár közel legyen egymáshoz, sőt tantermük, előadótermük — helyszűkében — közös is lehet. A térképeket használat után összegönyölhetjük, hisz ha feltűnő helyen vannak megjelölve, könnyen megtaláljuk őket a szekrényben, vagy a falra erősített térképtartókon. A kőzetgyüjtemények a fal mellé, vagy kétoldalas szekrényben középre kerülnek. Megfelelő földrajzi gyűjtemény felállítása, megszervezése évek munkája és folytonos gondozást igényel mind a szaktanár, mind az igazgató részéről. Hogy erős akarattal mire lehet menni, azt sok külföldi és hazai példa bizonyítja. Adjuk meg így a földrajznak, illetve a földrajztanításnak azt, ami a földrajzé is, ami a földrajzot is megilleti : a szemléletet és az életet. Csak így szabadulunk meg a régi szótanulástól, csak így tudja kivívni a földrajz, mint fontos hazafias és nemzetnevelő tárgy, az őt megillető helyet az iskolában, de a közéletben is. Márpedig az a nép boldogul a népek élet-halálharcában, amelyik világosan látja maga előtt a földrajzi életlehetőségeket, a földrajzi életteret. Mi pedig, magyar geográfusok azt szeretnők, ha Árpád népe hamarosan vissza tudná állítani a magyar határokat, és további ezer évre kitöltené azt a magyar élet, a magyar élniakarás. Budapest. Dr. Horváth Károly. MEGJEGYZÉSEK Kőtelező teinploinlátogatás. Sok komoly és okos gondolatot, sok elgondolkoztató aggodalmat vetett fel Szemlénk legutolsó számában Szathmáry Lajos „Vakvágányon“ címmel. Cikkének itten vallásos vonatkozásaira kívánok reflektálni. Igazsága van Szathmáry Lajosnak, ha református középiskoláinktól azt kívánja, hogy öntudatos kálvinista jellemeket neveljenek. Jól látja azt is, hogy ezt legcélszerűbben a bibliaórák, vagy helyesen vezetett egyesületek keretében, valamint személyi ráhatással lehet elérni. De abban nincs igazsága, hogy a kötelező templomlátogatást tengeri kígyóként tünteti fel. Ezt „vakvágányként“ feltüntetni csak akkor lehetne, ha a vallástanár ú. n. nevelői munkája pusztán abban merülne ki, hogy növendékeit vasárnap templomba „vezényeli“, mintegy azzal a gondolattal, hogyha ő nem tud vallásosságra nevelni, neveljen hát a pap, vagy a templom. Lehet, hogy valamikor voltak vallástanárok, akik ezen a vakvágányon jártak : kötelező óráikat jól-rosszul eltanították, s növendékeiket vasárnap a templomba kivezényelték, és ezzel elég volt téve mindennek. De ilyen vallástanár manapság alig hiszem, hogy akadna, aki puszta robotosa volna foglalkozásának, s aki előtt ne csillanna fel szent hivatása fénye. A mai vallástanár munkájába, kollektivitásra törő korunk hangulatába nagyon is jól beleillik a kötelező templomlátogatás, illetőleg a növendékek
